Sokkoló állításokkal állt elő egy volt bébiszitter, aki azt mondja, P. Diddy gyerekei rendszeresen látják drogozni a szüleiket, sőt bármikor hozzájuthatnak kokainhoz.
A brit állam először támogat olyan kutatást, amelyben azt vizsgálják, hogy egy illegális drog milyen jótékony hatással lehet a depressziósokra. A kutatás egy évig tart majd és 183 millió forintba kerül.
Törvényesen is hozzáférhetővé váltak hétfőtől a marihuána-alapú gyógyszerek Csehországban. A vadkender felhasználását egészségügyi felhasználásra januárban engedélyezte a parlament.
Kedd este meghökkentő képsorokat közölt az RTL Klub Éjjel-nappal Budapest című napi sorozata: egy hatalmas szál füves cigivel, azaz „rakétával” lepte meg Hannát a barátja.
Másfél év börtönre ítélte a bíróság azt a fiatal amerikai férfit, aki saját ondóját töltötte egy vizipisztolyba és ezzel a fegyverrel indult rabolni. Áldozatait sokkolta a támadás.
A fiatal színésznőt 90 napos kényszerelvonóra ítélte a bíróság. Azonban a botrányhősnő kórház helyett Kaliforniába ment és még a tisztulás előtt sikerült óriásit partiznia.
Bedrogozva, részegen ült kocsiba a 19 éves T. Bence. Bódult állapota miatt azonban egy kanyarban kicsúszott, és villanyoszlopnak ütközött, vele utazó 16 éves öccse pedig szörnyethalt.
Profi droglaborra csapott le a rendőrség a Baranyában. A családi házban 103 tő vadkendert találtak, egy termesztésre átalakított szobában. K. Krisztiánt (29) és K. Viktóriát (30) egy hónapra helyezte előzetes letartóztatásba a Pécsi Járásbíróság.
Egy 13 évest, két 14 évest és szintén két 15 évest kínált meg marihuánás sütivel a nagyi, aki azt is megengedte a fiataloknak, hogy beszívjanak a drogjából. Iris Thorntonnál azért volt drog, mert gyógyászati okokból, fájdalomcsillapítás...
Tágabb értelemben a drog minden olyan természetes vagy mesterséges szer, minden olyan anyag, amelyet valamely hatása miatt ismételten használnak és emiatt a szervezet hozzászokik.
A "dizájner drogok" példátlan terjedésére hívta fel a figyelmet az ENSZ nemzetközi kábítószer-ellenőrzési Szervezete (INCB) kedden közzétett éves jelentésében.
Lindsay Lohan visszautasította az ügyész ajánlatát, miszerint elkerülheti a börtönbüntetést, ha önként elvonókúrára megy. A híresség inkább a rácsok mögé vonul.
Mély mondanivalóval áll vasárnap este a SuperTV2 színpadára Király Linda és Szabó Győző párosa, amely a tragikusan fiatalon elhunyt énekesnő, Amy Winehouse slágerét, a Rehabot énekli A Nagy Duett negyedik adásában.
Hiába várt drogproblémával küzdőkre az Újpest FC székházában Stohl András hétfőn este. A színész prevenciós előadása elmaradt, mert egyetlen néző sem jelent meg.
Panaszt emelt az újabb gyanúsítások ellen a hummeres rendőrgázoló. Thomas B. nem ismeri el az ügyészség vádjait, amelyek véleménye szerint ugyanúgy nem állják meg a helyüket, mint az, hogy bedrogozva vezetett.
Óriási elismerést kapott a floridai hatóságoktól Aldo, a német juhászkutya, ami egy közúti ellenôrzés során leplezett le egy kábítószergyárost. Az ítélet felülírhatja az eddigi igazoltatási eljárást.
Sokan megőrülnek Bieberért, és sokan megőrülnek tőle. Ám Robbie Williams, aki annak idején nem vette meg sem az alkoholt, sem a drogokat aggódik a kölyökképű énekesért.
Sir Alex Ferguson kijelentette, négy dolog van, ami tönkreteheti fiatal labdarúgóit. Az alkohol, a szex, a drogok és a pénz. Éppen ezért állandóan a sarkukban van, és többé-kevésbé elhárítja az efféle veszélyeket
Családjára és orvosaira van utalva az a 17 éves texasi lány, aki visszafordíthatatlan mentális károsodást szenvedett a szintetikus marihuánától. Kevés esély van arra, hogy egyszer ismét normális életet élhessen.
35 évesen majdnem belehalt az évekig tartó önpusztításba a Guns 'n' Roses egykori gitárosa, Slash, de végül felhagyott a kábítószerrel. Ma, 47 évesen két gyermeket nevel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.