A gyomrában vitte a drogot a fiam Amy-nek

Amy Winehouse
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 10. 22:45
Fia és menye borzalmas utolsó éveiről írt könyvet és adott interjút az énekesnő anyósa.
Bors

Szomorú részleteket tár könyvében ország-világ elé Amy Winehouse tragikus sorsáról a 27 éves korában elhunyt énekes anyósa. Alig három évvel a sztár halála után törte meg hallgatását a 48 esztendős Georgette Civil. A brit bulvárlapnak, a Sunnak interjút is adott, mesélve fia, Blake Fielder-Civil Amy-hez fűződő „beteg viszonyáról”.

– A drogfutára volt. Sokáig hazudtam magamnak, nem néztem szembe a valósággal, de aztán láttam, milyen ember is ő valójában – mondta fiáról, akivel két évet élt házasságban Winehouse: 2011. július 23-ig, amikor alkoholmérgezésben meghalt.

Georgette is olyan volt, mint sok más szülő, akinek drogos a gyereke: éveken át fedezte Amy-t és bártulajdonos fiát. Bár újra és újra a padlón látta, nem akarta tudomásul venni, hogy Blake reménytelen heroinista és drogcsempész:

– Láttam, ahogy kábítószert nyeldes lefelé kis csomagokban, és tudtam, hogy Amy-nek viszi, csempészi át a reptéri ellenőrzéseken – emlékezett vissza a lap riporterének. – Csak az járt a fejemben, hogy a csomagocskák valahogy megsérülnek, kiszakadnak a testében, és hogy meghalhat.

Amikor 2004-ben megismerkedett egymással a két fiatal egy londoni kocsmában, Georgette azt sem tudta, hogy a fia szerelme híres énekes. Valamivel később már olyan jóban voltak, hogy Amy az ő egyik nyakláncát viseli az egyik albumborítóján. Az anya örült a 2007-es, villámcsapásszerűen megejtett házasságnak is, nem sejtve, hogy az a vég kezdete.

Hamar észrevette, hogy a párnak masszív drogproblémái vannak, de nem ismerte be. Teljes tehetetlenség lett úrrá rajta, amikor Amy egyszer kómába esett kábítószer-túladagolás miatt. És akkor is, amikor a fia bevallotta: napi 600 fontot (225 ezer forintot) költ drogra:

– Olyan fegyelmezett volt, vicces és elegáns, csak később láttam, hogy reménytelen kábszerfüggő – mesélte az asszony, aki szerint fiát is hasonló sors fenyegeti, mint a menyét. Pedig Blake-en kívül már mindent elvesztett: az állását és az otthonát is, ahonnan elüldözték a szomszédok. Nem bírta tovább hallgatni a gyalázkodásukat és csúfolódásukat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.