Ahogy telik az idő, egyre többet tudunk meg a legutóbbi párbajon fölényes győzelmet arató félolasz macsóról, Aurelióról. A villaléte elején még sokat zokogó, pókfóbiás, a nemi szervét szívesen mutogató srác negyven nap alatt rengeteget változott, többek között abban, hogy már nem csapja a szelet az összes nőnek, csak egynek, akinél végül célba is ért.
Teo ölelése kihozta Aurelióból az őszinteséget, ezért egyre többet mesél magáról. Egyebek mellett a múltjáról és a füvezésrôl is vallott már.
– Az a durva, hogy én a kinti életben, ha hiszitek, ha nem – ez tuti a fű hatására van amúgy –, de egyszerűen nem álmodok – mesélte.
A füvezésből a továbbiakban sem csinált titkot, volt olyan éjszakai adás, amikor azt kérte, küldjenek be egy grammot, mert megőrül a hiányától.
Hogy a villalakók elhitték-e, hogy a srác a kinti életében füvezett, azt nem tudni. A Bors birtokába jutott információk szerint Aurelio igazat mondott. A szerkesztőségünkbe érkezett fotók a tizenöt éves Aureliót mutatják egy bulin kézzel csavart cigarettával a szájában.
– A társaságban, ahova jár, szinte mindenki füvezik – mondta az informátor. – Isznak is, ha buli van, néha meg csak úgy összejönnek, betépnek, és nagyokat beszélgetnek. Nem ártanak vele senkinek, bár az nekem sem tetszett, amikor a suli vécéjében szívtak be. Ezt komolyan büntetném, ha rajtam múlna – fejezte be a közeli ismerős.
Természetesen megpróbáltuk megszólaltatni a témában Aurelio legjobb barátait is, akikkel rendszeresen együtt lóg, de a máskor oly beszédes haverok most nem kívántak egyetlen szót sem hozzáfűzni az értesüléseinkhez.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.