Drog hatására ölhetett a bőröndös gyilkos

bőröndös gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 20. 08:00
Nem volt ez szerelem, csupán szexről volt szó – ezt állította Gy. László a rendőröknek, miután megfojtotta kedvesét, és egy bőröndbe csomagolta a holttestét.
Brunner Mónika

Váltig tagadja, hogy szándékosan ölte meg Alexandrát Gy. László. Azt viszont elismerte, hogy aznap este drogozott: füves cigarettát szívott.

Mint arról beszámoltunk, a londoni Központi Büntetőbíróságon Gy. Lászlót azzal gyanúsítják, hogy megölte a 25 éves Kovács Alexandrát, majd testét egy bőröndbe csomagolva kitette egy parkba.

Pénteken felolvasták az esküdteknek Gy. László vallomását, számolt be róla az egyik helyi lap, a Times Series. A férfi állította: nem igazán ismerte Alexandrát. Néhány hónapig egy házban laktak, majd miután mindketten elköltöztek, találkozgatni kezdtek, és szexuális viszony alakult ki közöttük.

– Sok fiúbarátja volt, de nem voltam féltékeny rá, mert csak szexuális partner volt – vallotta Gy. László. Elmondta: cannabist szívott aznap este, mielőtt találkozott volna Alexandrával.

– Panaszkodott, hogy unatkozik és magányos – emlékezett. A pár elment egy csirkés étterembe, majd onnan Alexandra otthonába, ahol szexeltek. Gy. László ezután kiment a kertbe és elszívott még egy marihuánás cigarettát. Beszélgettek még egy kicsit, majd elbúcsúztak – vallotta Gy. László. Azt már elismerte, hogy megfojtotta Alexandrát, de tagadja, hogy ez szándékos volt.

A Bors elérte a gyilkossággal gyanúsított férfi családtagjait, akik nem lesznek Londonban az ítélethirdetéskor.

– Sajnos nem tudunk kiutazni anyagi és egyéb okok miatt – mondták. Gy. László barátja úgy nyilatkozott lapunknak, még mindig hisz abban, hogy barátja képtelen lett volna ilyen szörnyűségre. – Én semmi olyanról nem tudok, ami azt bizonyítaná, hogy ő gyilkolt – mondta.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.