Amy Winehouse minden idők legtöbb lemezét eladó brit énekesnője, aki tragikusan fiatalon, mindössze 27 évesen hunyt el alkohol-túladagolásban. Édesapja, Mitch Winehouse a XXI. Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgetett a Petőfi rádió műsorvezetőjével, Horváth Gergellyel az Amy, a lányom című regényének magyar nyelvű megjelenése kapcsán. Ebből idézünk részleteket, majd a Bors kérdéseire is válaszolt az édesapa.
Ön szerint hogyan látja a világ Amyt?
Nem kétség, Amy csodálatos énekesnő és dalszövegíró volt. A könyvet éppen azért írtam meg, hogy egy másik oldalát is meg tudjam mutatni a világnak azt, hogy milyen jószívû és nagylelkű lány volt. Még azokban az években is mindig figyelt másokra, amikor a droggal és más függőségeivel küszködött.
Mitch Winehouse Budapesten dedikált
Milyen volt gyerekként?
Már egészen korán kiderült, hogy nem átlagos. Az édesanyja családja nagyon intelligens, orvosokból és ügyvédekből áll, így Amy az eszét tőlük örökölte, a zenei tehetségét pedig tőlem. Már háromévesen tudott olvasni, és mire iskolába ment, nem tudták lekötni a figyelmét a tanárok. A lányom mindössze tízéves volt, amikor értette édesanyja matematikai doktorátusát és nekem is próbálta elmagyarázni az összefüggéseket. Én viszont a kérdést sem fogtam fel, miközben ő a válaszokat is.
Mikor fedezték fel a tehetségét?
Kétévesen, amikor elkezdett beszélni, az asztalra állítottuk és ő ott énekelt. Tizenkét évesen hívott el elôször engem és a feleségemet egy iskolai fellépésre. Akkor nagyon rosszul énekelt! Mondtam is a feleségemnek, hogy hála istennek, legalább táncolni és színészkedni tud a lányunk, ha már énekelni nem. Aztán eltelt egy év és ismét elhívott minket egy bemutatóra, akkor nagyon megdöbbentünk, mert fantasztikusan énekelt és ott megéreztem, hogy Amyből lesz valaki! A dalszerzői tehetségére csak később derült fény, mert szövegei sokszor szexuális tartalmúak voltak, ezért nem akarta megmutatni nekem. Érthető módon zavarban érezte magát, így csak akkor jöttem rá, hogy fantasztikus dalokat ír, amikor meghallottam őket.
Egészségi állapota miatt 2011-ben sajnos már nem tudott fellépni a Szigeten – vetette fel a Bors újságírója.
Igen, sajnos kénytelen volt lemondani többek között magyarországi koncertjét is, ugyanakkor a barátjával eljött Budapestre, és ahogyan mindenhonnan, ahol járt, innen is felhívott telefonon. Sajnálta, hogy nem tudott színpadra lépni és külön hangsúlyozta, hogy elképesztően gyönyörű városnak tartja Budapestet.
Hogyan tud minderről beszélni? – kérdeztük.
Valóban nagyon nehéz, de számomra ez is része annak a feldolgozásnak, ami Amy halála óta tart. Továbbá szeretnék erőt adni azoknak a szülőknek, akik hasonló problémával küzdenek. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg sorstársam van. Az Amy Winehouse Alapítványt éppen azért hoztuk létre, hogy olyan fiatal hajléktalanoknak és függőségükkel küszködő londoniaknak segítsünk, akiken Amy is szeretett volna segíteni. A könyv bevételének minden egyes centje az alapítványé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.