Pszichiátrián a sztár, anyja elvette a gyógyszereit

Hollywood
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 11. 23:45
Bár több forrás és szakvélemény is megállapította, hogy Amanda Bynes színésznő skizofréniával és bipoláris személyiségzavarral küzd, mégsem szed gyógyszereket. Bynestól ráadásul éppen saját édesanyja vonta meg a pirulákat.
Bors

Az utóbbi hónapokban több pletyka is felmerült, hogy Amanda Bynes színésznő súlyos mentális zavarokkal küzd. A színésznő édesanyja a napokban nyilvánosság elé állt, és elmondta, lánya egyáltalán nem beteg, mindössze a marihuánafogyasztással vannak kisebb problémái. A TMZ bulvároldal azonban utána járt, és kiderült, több helyen is dokumentálva van Bynes betegsége.

A weblap azt írja, hogy a színésznőt tavaly egy olyan kórház pszichiátriai osztályán kezelték, ahová kizárólag alkohol- és drogok miatt kialakuló személyiségzavarosokat vesznek fel, egy másik kórházból pedig azért kellett idő előtt távoznia, mert viselkedésével magára és más betegekre is komoly veszélyt jelentett.

Ezen kívül több olyan bírósági ügyét is elhalasztották, amiért már régen ítéletet kellett volna hozni. Tamar Arminak, a híresség édesanyjának jogi képviselője a TMZ érdeklődő kérdéseire pedig a következő választ adta:

– Amanda most semmilyen gyógyszert nem szed, mert az édesanyja elvette tőle. A mama azt hiszi, hogy a skizofréniáról szóló pletykák nem igazak, ráadásul a lánya elmondása szerint hónapok óta tünetmentes.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.