Ellopták a bajai piacról azt az adományt, amit egy két és fél éves daganatos kislánynak összegyűjtöttek. Pedig a pénzre óriási szükségük van, hiszen a kislányt Hamburgban gyógykezelik, ha hazatér, steril szobára lesz szüksége.
Rá sem lehet ismerni arra a korábban életvidám, mosolygós 44 éves asszonyra, akit szűk egy év alatt sorvasztott el halálos betegsége. Az orvosok úgy vélik: a nyolcgyermekes édesanyának már csak hetei vannak hátra.
Hatalmasat tévedtek azok az orvosok, akik rákosnak hitték az 53 éves asszonyt. A 18 hónapig tartó, intenzív kemoterápia csak még jobban megterhelte egyébként is legyengült szervezetét – a tumort azonban nem tüntette el, hiszen az nem is volt soha...
Az antibiotikumok felfedezéséig, a tüdőszanatóriumok mellett kecsketenyészet is volt, mivel a kecske teje a tébécé gyógyításához tartozott. Még a XX. század elején is hirdették egyes gyermekorvosok, hogy a kecske a legjobb "szoptatós dada”.
Több, mint 16 ezer nő genetikai adatainak elemzésével hét olyan genetikai markert azonosítottak amerikai kutatók, amelyek kapcsolatban állnak a nők mellméretével.
<font color="#222526"><font face="TheSun, sans-serif"><font size="3">Kimberley Ecclessel egy videóhívásban közölték: mindössze hat hónapja van hátra az életéből. </font></font></font>
Olyan ritka betegség támadta meg, hogy a szakértők még megjósolni sem tudják a kislány túlélési esélyeit. Amikor rájöttek, mi a baja, akkor sem hitték, hogy megéli a másnapot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.