Harmadik születésnapján derült ki a tündéri kislányról, hogy halálos beteg

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. augusztus 15. 16:00
A hollywoodi sztár Ryan Reynolds is megkönnyezte a most négyéves kislány történetét. Úgy döntött, komolyabb összeggel támogatja a gyermeket.

Szinte felfoghatatlan, milyen fájdalmat kell átélnie annak a szülőnek, aki gyermeke harmadik születésnapján szembesül azzal, hogy szeme fénye, a kislánya halálos betegségben szenved, és ha szerencsés, akkor is csak hónapjai vannak hátra. 

A walesi Wrexham városában élő Melanie Hodgkiss sajnos épp ezen ment keresztül. Először valamikor 2020-ban szembesült azzal, hogy kislánya, Aria mintha ügyetlenebbül járna, mint korábban és folyamatosan botladozik. Akkor az orvosok azt mondták, könnyen lehet, hogy mindez azért van, mert a gyerkőc koraszülöttként jött a világra. A helyzet később azonban egyre rosszabb lett.

Aria Hodgkiss, GoFundMe
Aria ritka és halálos betegsége épp a kislány születésnapján derült ki  Fotó: GoFundMe

Ritka kór emészti a kislányt

2020 novemberére a kis Aria már alig-alig állt fel, decemberre pedig már mindenhová kúszva-mászva közlekedett. Pár hónappal későbba szemei remegni kezdtek, majd befordultak az orra irányába. Az orvosok ekkor újra kivizsgálták a gyermeket, de nem találtak semmit. Az édesanyja azonban érezte, hogy valami nincs rendben, így újabb és újabb vizsgálatokat követelt, melyek végül kiderítették: Aria egy rendkívül ritka agydaganatban szenved, diffúz intrinsic pontine gliomája (DIPG) van, amely nehezen reagál a kemoterápiára, és a túlélési esélyek is rosszak. A dokik akkor azt mondták, jó, ha a kislány kilenc hónapot megél, az ötéves túlélésnek pedig a DIPG esetében egy százalék körül van az esélye.

A betegség egyébként évente egész Nagy-Britanniában mindössze 40 gyermeket érint, így az orvosok sincsenek igazán felkészülve rá – írja a Mirror.

Csodaszerben reménykednek

Aria édesanya már azért is hálás, hogy kislánya még életben van. Már ezzel is többet ért el, mint amit a szakemberek jósoltak neki. Jelenleg is rendkívül költséges a kezelése, ám van egy igen drága, de jó eredményekkel kecsegtető csodaszer, az ONC201, ami talán megmentheti. Épp ezért a család online adománygyűjtésbe kezdett, melyen eddig közel 65 ezer font (30,5 millió forint) gyűlt össze. A hollywoodi sztár Ryan Reynolds egymaga 10 ezer fonttal támogatta meg az ügyet, miután hallotta a kislány történetét. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.