Curtis azt állítja, szólt a szervezőknek, hogy nem lesz jelen a múlt vasárnapi jótékonysági eseményen, ahol hátrányos helyzetű gyerekek várták. Az orvosok szerint azonban nekik senki nem jelezte a lemondást.
Óriási csalódást okozott az állami gondozott és halmozottan fogyatékkal élő gyerekeknek Curtis.<br />
A rapper ugyanis ígérete ellenére nem ment el a rá váró, intézetben élő emberekhez.
A rapper közösségi oldalán azt írta: nem tudta, hogy jövőre milyen elfoglaltságai lesznek, amikor kitűzték a dátumot. Ezért marad el a Papp László anénába tervezett, Emilióval közös gigakoncertje.
Hiába nézték meg idén több mint 24 milliószor Majka, Curtis és Király Viktor slágerét, a videómegosztó kifizetései a rapper szerint teljesen kiszámíthatatlanok.
Huszonéves lányok ölnének azért, ha olyan alakjuk lehetne, mint a negyedik ikszben járó Köllő Babettnek és Szandinak. Bár egyikük még így is elégedetlen magával.
Köllő Babett több mint egy órán át várt Curtisre. Meg nem erősített információk szerint a következő ilyen botlásnál a TV2 kirakja a szuperprodukciójából a zűrös sztárt.
<p>Veréb Tomiék látványos rúdtánccal, Babették kígyóval bűvölték el a zsűrit, ami maximális pontszámmal értékelte a művészi erotikával fűszerezett produkciókat. </p>
Úgy tűnik, valóban megváltozott Széki Attila, alias Curtis. A zenész a Csak show és más semmi adása után arról mesélt a Borsnak, hogy 29 évesen készen áll a családalapításra.
Szakításuk után is az együtt írt dalokon osztozik Majka és Curtis. Csak az a különbség, hogy immár egyedül rappelik el, saját koncertjeiken a slágereket.
Hogy mennyire volt szoros Majoros Péter és Széki Attila barátsága? Azt egy, az internetre tegnap kikerült Majka-interjú bizonyítja. A rapper az egyik legjobb döntésének tartotta, hogy összeállt Curtisszel.
Sok mindent átéltek már együtt, ilyen helyzetben azonban még sosem voltak: most Liptai Claudia megmondhatja ország-világ előtt, mi a véleménye exéről, Gesztesi Károlyról.
Egy hónappal azután, hogy Majka kidobta a zenekarából Curtist, a drogozással vádolt rapper tudatta a rajongóival, hogy jelenleg mit érez egykori barátja iránt.
A jelen ismeretében néha a múlt rendkívül kínossá tud válni. Ez történt Majka esetében is, aki februárban még egy show-műsor színpadán barátja, Curtis drogproblémáival viccelődött. Ma már nagy valószínűséggel ő sem tenné.
Majka és Curtis emlékezetes különválása óta a rapperek rajongótábora is kettészakadt: míg előbbit számtalan rajongója élteti, addig utóbbit az Újpest-drukkerek támogatják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.