A szombati napon az egykori sikerpáros mindkét tagja nyilatkozott a jövőről, míg Curtis a Sláger Partyn vett részt, és bejelentette, hogy a jövőben szorosabb együttműködésre készül Emilióval, akivel közösen készítik el a következő lemezét, Majka pedig a Budapest Park szezonzáró buliján lépett fel.
Curtis a parti után kedvenc bokszolójának, Anthony Joshuának a sikeréért szurkolt, nem hiába, a brit simán legyőzte az orosz Alekszander Povetkint:
A páros a szegedi, viharos szakítás óta érthetően nem beszél csak a színpadról, illetve a lapok hasábjain üzent egymásnak, így történt ez szombaton is. Majka nagyszabású koncertet adott, amely nem szűkölködött a különböző showelemekben és sztárfellépőkben, Kollányi Zsuzsi, Király Viktor, Papp Szabi, Pápai Joci és Horváth Tomi is színpadra lépett Majkával.
A 24.hu beszámolója azt is megemlíti, hogy Majka a színpadon ismét beszélt Curtisről, megemlítve, hogy a kialakult botrány elbizonytalanította abban, hogy jó döntést hozott-e akkor, amikor kiadta egykori zenésztársa útját. Ugyanakkor kijelentette, hogy egykori társa bármit mondjon, ő és a zenekar továbbra is szeretettel gondol rá, nyilván utalva arra, hogy Curtis a napokban kijelentette, hogy sosem fog megbocsátani Majkának.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.