A 19 éves amerikai fiú vadászterületnek használta a melegek társkeresőjét. A fiú már készült megfojtani és agyonszúrni áldozatát, amikor is az utolsó pillanatban meggondolta magát.
A 32 éves Anthony Loffredo egy földönkívülire szeretne hasonlítani, ezért már minden elképzelhető beavatkozáson átesett, a lábujjától a szemgolyójáig. Lassan már beszélni is képtelen.
Brutális emberöléssel gyanúsítanak egy férfit, aki azért kezdett el feldarabolni egy 31 éves nőt, mert az – a gyilkos bevallása szerint – nem tisztelte őt eléggé.
Az influencer babérokról álmodozó 21 éves Anna Leikovic olyan kegyetlen gyilkosságot követett el saját édesanyja ellen, hogy még a legedzettebb bűnügyi nyomozókat is megviselte.
Egy 27 éves ausztrál nő bestiális kegyetlenséggel végzett anyjával, miután a nő 3 600 dollárt fizetett egy médiumnak azért, hogy kiűzzék lányából a démonokat.
Alkotmányjogi panasszal élt a volt párja nemi szervét lúggal megcsonkító B. Krisztián. A jogerősen 11 évre ítélt férfit az ügyvédje szerint hamarosan akár haza is engedhetik.
<p>A brazil tinédzser bevallotta, hogy ötéves kisöccsét előbb megölte, majd brutális módon megcsonkította, ezután levágta a halott kisfiú péniszét, amit aztán megevett. A rendőrség szerint fekete mágiáról lehet szó, ugyanis az ötéves...
Egy kuka mellett találtak rá a múlt héten elrabolt Susana Carrera levágott fejére. A családanya gyilkosa felzaklató üzenetet hagyott a férjnek a maradványok mellett.
Sátánisták mészároltak le négy ártatlant, hogy csontjaikból oltárt készítsenek, mivel úgy hitték, áldozatuk segít majd megnyerni nekik a lottó főnyereményt.
Idén 17 millió forintnyi kártérítést fizettek ki a cégek a munkahelyi halálos balesetek miatt. A szakértők szerint a kisebb vállalatokon szinte képtelenség behajtani a kártérítést.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.