Jogerősen hat év börtönbüntetéssel sújtott kedden a Szegedi Ítélőtábla egy koszovói férfit, aki több mint 11 kilogramm marihuánát próbált 2017-ben Magyarországon keresztül Olaszországba csempészni.
Megint csak nyugdíjas édesanyját használta drogfutárnak az az F. Árpád, akit évekkel ezelőtt már elkaptak mamájával drogcsempészetért. A férfi azzal lett híres, hogy rommá törte méregdrága Lamborghinijét.

A Csongrád Megyei Főügyészség a letartóztatását kezdeményezte annak a szerb férfinak, aki 2019. január 8-án különösen jelentős mennyiségű kannabiszt hozott be az ország területére.

Egy titokzatos vállalkozó vette meg másfél millió forintért azt a csempészrepülőt, ami év elején migránsokkal érkezett Kállósemjénre. A gép most egy játszótérre kerül.

Egycsapásra Olaszország legnagyobb kedvencévé vált Capoto. A drogkereső eb magyar autókat szimatolt ki az olasz határon és különös hangon jelezte: dobozokba zsúfolt kölyökkutyákat talált.

Harmincegy kölyökkutyát zsúfolt egy személyautó csomagtartójába egy olasz férfi, aki ellen állatkínzás miatt indult eljárás Zalában – közölte a rendőrség honlapján hétfőn a megyei rendőr-főkapitányság.

Rengeteg árut foglal le a NAV, de mi lesz a sorsuk? Sokakban merül fel a kérdés, miért nem kapják meg a rászorulók a zárolt dolgokat. Utánajártunk, hová kerülnek.

A repülős csempészet eddig nem ismert titkairól tálalt ki a Borsnak a Földkerülés Expedíció tapasztalt pilótája. Fegyver, drog, migránsok – bármit át lehet vinni a határokon.
Hat szállítóbokszban és sporttáskákban csempészett be két magyar férfi 40 kiskutyát Németországba. A kölykök még két hónaposak sincsenek, és nagyon rossz állapotban kobozták el őket a passaui rendőrök.
Kolbászba töltve, kalács belsejébe rejtve, borotvahabos-dobozban is találtak már a bv-őrök telefont. Ha pedig fegyverre van szüksége a rabnak, hát kihegyezi a fogkeféjét.
Egyedülálló eset a magyar kriminalisztika történetében: külföldre akarta csempészni 11 éves diákját egy békési tanár. A rendőrség vizsgálja: volt-e szexuális kapcsolat Sz. Zoltán és a kisfiú között.

Autója alvázába rejtve 63 millió forint értékű drogot próbált meg Magyarországra csempészni egy montenegrói férfi – jelentette honlapján a rendőrség pénteken.

Az énekesnő arra sem emlékszik, hogyan jutott haza, vagy mit csinált a buliban. Egy spanyol társasággal iszogattak, ők csempészhették az azonosítatlan szert a pohárnyi sörbe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.