Szűk helyre összezsúfolva, kutyabokszokba, táskákba, hátizsákokba pakolva szállított egy Ford Mondeóban öt-hatszáz kilométeren át két lelketlen magyar negyven aprócska kutyust. Az állatoknak vizük és ennivalójuk sem volt. A 44 és 49 éves férfinak az volt a célja, hogy jó drágán eladják őket Németországban – jelentette az osztrák és a német sajtó. A csempészek épphogy átjutottak az osztrák–német határon, amikor a bajor rendőrök Passauban megtalálták náluk a kiskutyákat, akik állatmenhelyre kerültek. Szakemberek próbálják megerősíteni őket, és bíznak benne, hogy mindannyian életben maradnak. Két honfitársunkat letartóztatták.
A nyugat-európai sajtó heti szinten számol be hasonló esetekről, amikor kelet-európaiak, köztük rengeteg magyar bukik le tömeges kisállatcsempészet miatt. A hazai állatmenhelyek is tudnak ezekről az esetekről, de hogy pontosan milyen méretekben folyhat az illegális állatkereskedelem innen nyugatra, arról csak becsléseik vannak.
– Ezek a kiskutyák általában illegális szaporítótelepekről kerülnek ki, amikről mi akkor értesülünk, amikor felszámolja őket a rendőrség, és el kell helyezni az állatokat. Amellett, hogy embertelenek a körülmények az ilyen „kutyagyárakban”, meg sem éri csinálni, mert legtöbbször nem tudják igazolni a fajtatisztaságukat papíron – mondta a Borsnak Tóth Ágnes, a budapesti Rex Kutyaotthon munkatársa.
Legutóbb a Zala megyei Söjtörön számoltak fel egy illegális szaporítótelepet, ahol 130 kutyát tartott borzalmas körülmények között egy osztrák nő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.