Celeb

Spanyol turisták drogozták be Pásztor Annát

kbv

Létrehozva: 2016.12.19.

Az énekesnő arra sem emlékszik, hogyan jutott haza, vagy mit csinált a buliban. Egy spanyol társasággal iszogattak, ők csempészhették az azonosítatlan szert a pohárnyi sörbe.

Ma már két kicsi gyereke miatt keveset jár ugyan bulizni, de volt időszak Pásztor Anna életében is, amikor más fiatalokhoz hasonlóan, ő is fel-felbukkant az éjszakában. Az egyik ilyen alkalommal azonban olyannyira pórul járt, hogy azóta kétszer is meggondolja, mit és mennyit fogyaszt. Egy délutáni baráti iszogatás alkalmával ugyanis valószínűleg drogot csempésztek az italába, azt sem tudja, hogyan jutott haza. Anna először a FEM3 Micsoda nők! című műsorának felvételén beszélt erről a máig megrázó élményről.

– Hat évvel ezelőtt, egy délután ültünk be egy helyre a barátaimmal. Egy három decis mexikói sör egyharmadát ittam meg, de utána nyolc óra teljesen kiesett az életemből. Semmire sem emlékszem, pedig állítólag hatalmasat buliztunk utána, több szórakozóhelyen is voltunk – mondta a Borsnak Anna, akinek az volt a nagy szerencséje, hogy barátai jól ismerik, így látták, hogy nem alkoholos mámorban táncol az éjszakában, hanem talán másról is szó lehet.

– Délután csak egyszer mentem ki a mosdóba, miközben ott ültünk és beszélgettünk egy kisebb spanyol társasággal. Mivel a barátaimban teljesen megbízom, kénytelen vagyok azt gondolni, hogy a spanyoloktól kaptam ezt az „ajándékot” – folytatta Anna, akit barátai a taxiba sem tudtak beültetni, mert folyton el akart szaladni, így végül maguk kísérték haza.

– Másnap aztán jártányi erőm sem volt, majdhogynem eszméletlenül feküdtem és szűköltem három napig a konyhakövön. Az első nap még vizet inni sem tudtam. Borzalmasan kellemetlen élmény volt, azóta sokkal elővigyázatosabb vagyok – mondta az énekesnő.

Kisfia hajából készít medált

Anna egy időben azt tervezte, hogy két kisgyermeke köldökcsonkját egy vaddisznó-agyarba foglaltatja, és a nyakában hordja ékszerként. Az apró emlékek azonban elkeveredtek, így egy másik különleges ékszer lehetősége merült fel az énekesnőben. Most kisfia hajából készít egy láncra medált – árulta el Várkonyi Andrea műsorában.

– Tudom, hogy a modern társadalmakban a vér, a haj és a köldökcsonk is kipfujolni való dolog, de például ez utóbbi egy gyönyörű szimbólum, hiszen kilenc hónapig ez volt a kapocs anya és gyermeke között. Nem úgy gondol­-tam, hogy csak fellógatom a nyakamba, hanem valamibe belefoglaltattam, ezüsttel bevontam volna. A barátnőmmel viszont már rég tervezzük, hogy    az összekevert vérünkből készítünk ékszert. A vér levételéhez persze orvos segítségét kérnénk, a tartósításon még dolgozunk – magyarázta lapunk­nak Anna.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193821_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: Kiderült mikor lép be a háborúba a NATO

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715039110
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195105_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kiderült, milyen sorrendben lesznek a szavazólapon a főpolgármester-jelöltek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715039110
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193382_auto_resized.jpg
travelo.hu

Már május közepétől könnyebben juthatunk el vonattal a Balatonhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715039110
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715039110
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség