Másfél millió forintért kelt el az az Antonov An–2-es kisrepülőgép, amely azután vált híressé, hogy idén januárban három afgán és nyolc vietnami próbált meg vele illegálisan bejutni Magyarországra.
A gép Ukrajnában szállt fel, majd a Szabolcs megyei Kállósemjénnél a lucernaföldön landolt. A vasmadár kereke fordulás közben megakadt a mély barázdában, amiből nem tudott kikeveredni.
Az Ancsa becenevű gép tulajának kilétére nem derült fény, a repülőre pedig nem volt szükség bűnjelként, ezért árverésre bocsátották. 1 millió 270 ezer forintért bárki megvehette, a második árverés sikeres volt – tudta meg a Szabolcs Online.
Ancsáért egy olyan magyar vállalkozó fizetett, akinek játszótérépítő cége van. Így a csempészrepülőből a gyerekek nagy örömére játékrepülő lesz. Az An–2-es egyébként már nem is szállhatna, mert nincsenek papírjai.
Mint a Bors korábban megírta: a helyszínre érő rendőrök már senkit sem találtak a gépen. A külföldiek addigra már begyalogoltak Kállósemjére. Az afgánokat egy buszról szállították le, a nyolc vietnamit pedig egy kápolna tövében találták meg. Ôket őrizetbe vették, a pilóta viszont azóta sem került elő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.