Egy menekült apa őrjöngeni kezdett Kőbánya-Kispest vasútállomáson, amikor feleségét és legkisebbik gyermekét el akarták vinni a mentők. A szoptatós asszonyt végül sikerült kiemelni a tömegből, az apát pedig három másik gyermekével...
Családi tragédiák sora sújtotta az elmúlt időszakban a súlyos műtéten átesett Harangozó Terit: tavasszal temette a nővérét, Annát, Péter testvére tavaly halt meg.
A családi nyaralás egy két- és egy egyéves gyerek mellett nem feltétlenül pihentető, de a TV2 műsorvezetője, mint mondja, nem panaszkodhat, Mici és Vencel ugyanis mindenért kárpótolja, és egy perc alatt leveszi a szülőket a lábukról.
Nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, kár és teljesen felesleges veszekedni. Ezt tudja mindenki, és egészen magától értetődő. Bár nem is, olykor egy kiadós vitatkozás könnyíthet az ember lelkén, és jólesik utána a békülés....
Hogyan lehet az, hogy egy anya és a lánya négy éve nem állnak szóba egymással? Bangó Margit és egyik lánya, Marika között sajnos ennyire elmérgesedett a viszony, de az okról eddig nem sokat lehetett tudni.
A pesterzsébeti temetőben helyezték végső nyugalomra péntek délben az 51-es főúton motorbalesetben elhunyt 12 éves M. Zsófikát és édesanyját a 42 éves Zsuzsannát.
Ancsika sosem gondolta volna, hogy egy börtönviselt férfi lesz a párja, nehezen is viseli a színész kimaradásait, de eszébe sem jutna, hogy valaha elhagyja
A szeretet nem ismer fizikai korlátokat, ezt példázza annak a kínai családnak az esete, ahol a fogyatékossággal élő gyermek arra szentelte életét, hogy lebénult édesanyját gondozza.
A vasárnapi pennsylvaniai Indycar-futamon súlyos fejsérülést szenvedett Justin Wilson szülei, Keith és Lynne, felesége, Julia és testvére, Stefan közös közleményben tudatta a szomorú hírt, hogy a pilóta elhunyt.
A kutya is ember – vélekedik Schobert Norbi, aki egész családjával egy kellemes vasárnapi ebéden vett részt. A család kedvencét pedig az asztalhoz is ültették.
Felesége és lánya mögött autózott M. Zsolt, amikor a motoron utazó szeretteit halálos baleset érte. Az apa elmondta: amikor meglátta a földön fekvő Zsófikát, tudta, nincs remény...
A zimbabwei oroszlán, Cecil gyilkosa nem nyugodhat. Walter Palmer brutális tette minden fórumon kiverte a biztosítékot, így a brit és amerikai bulvárlapoknál is, darabokra szedik az életét, minden titkot fel akarnak tárni róla.
A Vad angyal dögös sztárja negyvenhez közel is büszkén vállalja korát, és nem akar kés alá feküdni. Inkább gyereket nevel, saját ruhamárkáját népszerűsíti és most is forgat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.