Nem voltak a kutyának papírjai, a reptéren hagyták, megfagyott

Nem voltak a kutyának papírjai, a reptéren hagyták, megfagyott

reptér
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 23. 20:00
Bors

Egy kutya halálra fagyott a koltsovói reptéren, miután gazdái nem tudtak felszállni vele a repülőre - írja a Metro. Az állatnak nem voltak meg a papírjai ahhoz, hogy gépre szálljon a családdal és ahelyett hogy szóltak volna valakinek, egyszerűen kikötötték és elrepültek Németországba. A pár gyerekei három napig sírtak mire a szülők bejelentette az állat eltűnését. 

Az ebre ezt követően a repülőtér egyik elhagyatott részén találtak rá - írja a Siberian Times. A lap szerint Oksana és Alexander Urusov valószínűleg bűntudatból és a gyerekek unszolása miatt jelentette az állat eltűnését, holott teljesen egyértelmű volt már akkor, hogy ők okozták a halálát azzal, hogy mínusz 30 fokban otthagyták, majd elmentek. 

A személyzet rá is kérdezett a házaspárnál, hogy hova tették a kutyát, akkor azt hazudta a családapa, egy barátjuk elvitte. Az állatvédők szerint különösen kegyetlen volt Alexander Urusov, hiszen olyan helyre vitte, ahol nem jár ember, így esélye sem volt a szerencsétlen Tori névre keresztelt egykori házikedvencnek. Miután a reptér is értesült a történekről, azt nyilatkozták, ha a segítségüket kérték volna az ügyben, az állat ma is élne.  

A házaspár az ebet még Németországban vette - a feleség német állampolgár -, így tudniuk kellett arról, hogy a papírok kellenek ahhoz, hogy a kutya utazhasson. Ráadásul az is kiderült, hogy a reptéren az utaskiszolgáló javasolta is, hogy tegyék át a jegyüket egy későbbi járatra és töltsék ki a megfelelő papírokat vagy adják át egy ismerősüknek az ebet, de úgy tűnik, egyik lehetőséggel sem éltek. 

A pár ellen már több ezren írták alá azt a petíciót, amely követeli, hogy börtönbüntetéssel sújtsák őket, illetve vegyék el tőlük a gyerekeiket, hiszen akik így bánnak egy állattal, hogy bánhatnak a gyerekeikkel.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.