Napok óta próbáltuk elérni Lerch Istvánt, sikertelenül. Amikor a zenész barátainál érdeklődtünk, kiderült, hogy nem véletlenül nem veszi fel a telefonját. Volt, aki azt mondta: nem tűnt el, csak a hideg elől ilyenkor mindig elutazik a világ valamelyik melegebb pontjára. De volt, aki a kevésbé vidám verziót tudta: – Legyenek türelemmel, nincs jól, most nem szabad zavarni.
Lerch István azon kevés zenészek egyike, akit gyakorlatilag mindenki szeret. Kollégák, barátai és a család kérésére nem beszéltek az állapotáról, de egészségügyi forrásból erősítették meg a hírt, miszerint valóban beteg.
– Az erős hidegfront viselhette meg a szervezetét, ezért hétvégén súlyos állapotban került kórházba – mondta az informátor. – Azóta intenzív osztályon ápolják, csak a közvetlen család látogathatja – árulta el, majd hozzátette: – Az egyik legnagyobb zenész, óriási rajongója vagyok. Generációk nőttek fel a dalain, az enyém biztosan. A Jég dupla whiskyvel szerintem a világ egyik legjobb nótája. Nagyon remélem, hogy a művész úr hamarosan felépül.
Az Erkel-díjas zeneszerzőnek valóban felejthetetlen slágereket köszönhetünk, sok olyan ikonikus dalt, mint a V’Moto-Rock együttestől a Jégszív, a Várj, míg felkel majd a nap, a Tűzvarázsló vagy az Angyallány, Charlie-tól a Jég dupla whiskyvel vagy a Mindenki valakié. Lerch Istvánnak közel háromszázötven zseniális szerzeménye van.
Remélhetőleg igaza lesz a kórházi szakembernek, hiszen Lerch István még fiatal, csak 63 éves. Betegsége valóban váratlan volt, hiszen olyan jó egészségi állapotnak örvendett, hogy senki sem sejtette, egyik pillanatról a másikra ekkora baj lesz. De alig egy hónap múlva már koncerteznie kell, és szó nincs arról, hogy ezt vagy a többi bulit lemondták volna.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.