Csákányi Eszternek le kellett adnia szerepét a sikeres musicalben, olyan komoly fájdalmai vannak – írta a Ripost.
Aki egyre gyakrabban ébred úgy, hogy nem tűntek el a sötét karikák a szeme alól, annak gyanakodnia kell arra, hogy valami nincs rendben az egészségével.
Nemrég betöltötte 14. születésnapját Farkas Ricsi. Ő az a jászberényi srác, akin kívül – a szülők tudomása szerint – még egy gyerek van a világon, aki csontvelő- és tüdőtranszplantáción is átesett.
Nyáron több olyan fertőzést is elkaphatunk, melyek igen sok kellemetlenséget okoznak, sokan mégis annyira szégyellik, hogy még az orvosuknak sem mondják el őszintén panaszaikat.
Az amerikai közegészségügyi központ először 2000-ben, majd 2005-ben és 2010-ben gyűjtötte össze azokat az adatokat, amelyek az orvosi tanácsadásra vonatkoztak.
Énekes, szaxofonos, basszusgitáros, dalszövegíró, zeneszerző, artista és jogász. De hogyan lett Somló Iván Tamásból az egyik legkülönlegesebb előadó, egy legenda?
A vizelet színe sokat megmutat az egészségi állapotunkról. A folyadékfogyasztás mennyisége, esetleges betegségek, a bevitt táplálék minősége is meglátszik rajta. Ha változást látunk, forduljunk orvoshoz!
Nem akart fájdalomcsillapítóktól kába lenni, tiszta tudattal szerette volna végigélni az utolsó leheletéig azt, amit rendelt neki a sors. Egyetlen percre sem mutatta ki a kislánya előtt az elviselhetetlen fájdalmait.
Még kollégái sem tudják, mikor térhet vissza dolgozni Rékasi Károly, a produkció a színész egészségi állapotáról nem adhat felvilágosítást. A Barátok közt stábja visszavárja őt.

A Bors információi szerint az énekes állapota olyan sokat javult, hogy bár még mindig szüksége van segítségre és felügyeletre, egy-egy órára már magára lehet hagyni.

Tavasszal karnyújtásnyira volt a gyógyulás lehetősége az éber kómás Katalin számára, de akkor mégsem tudták megműteni. Még hónapokat kell várnia a beavatkozásra.
Május végi szívműtéte miatt szeptemberig minden koncertjét le kellett mondania Balázs Fecónak, az énekes azonban már most azt tervezi, hogy augusztusban fellép.
Gálvölgyi Jánost senki és semmi nem tudja elriasztani a színpadtól! A színész, akinek másfél hete mindkét veséje leállt, és még lánya esküvőjén sem tudott részt venni, máris azt tervezi, hó végén újra a közönséget fogja szórakoztatni.
A Faculty of Medicine weboldalán található egy érdekes kép: megmutatja, hogy rövid- és hosszú távon mi mindent okozhat a kevesebb alvás, a kialvatlanság.

A frászt hozta a színésznőre a testvére, akinél súlyos betegséget állapítottak meg az orvosok. A helyzetét nehezíti, hogy tizenháromezer kilométerre élnek egymástól.

Mi sül ki abból, ha összezárunk egy egészséges és egy súlyos betegségből felépülő gyermeket? A barátság, melynek alapja a kölcsönös tisztelet és óvás, sok-sok kalanddal vegyítve.

Előbb magas vérnyomásról, majd vesebetegségről szóltak a hírek. Kiderült, még nagyobb a baj, Gálvölgyi Jánosnak mindkét veséje egyszerre állt le.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.