Az életével játszik, ha a kutyájával puszizkodik

Az életével játszik, ha a kutyájával puszizkodik

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 07. 18:00
Bors

A pici kutyulik anyucijai általában szeretik puszilgatni a kedvenceiket, de erről a szokásukról jobb, ha a jövőben leszoknak. Na nem azért, mert bárkit is érdekelne, hogy mit művelnek a szőrös kis cukiságokkal, hanem egy brit tanulmányban írtak miatt.

A virológia és bakterelógia professzora, John Oxford beszámolt egy esetről, amelyben egy 70 éves brit nő váratlanul kórházba került. Az eszméletlenül megtalált asszony, miután magához tért, zavartan viselkedett, fejfárjásra panaszkodott, magas láza és hasmenése volt. Eddigre az orvosok rájöttek, hogy egy bakteriális fertőzésről lehet szó, kiderült, hogy a kutyák és macskák szájában megtalálható Capnocytophaga canimorsus baktérium a felelős azért, hogy a nő az intenzív osztályon kötött ki, vérmérgezéssel. Az asszonyon nem volt semmilyen külső sérülés, nem azon keresztül jutott a szervezetébe a baktérium; végül elmesélte, hogy az egyébként szépen tartott, tiszta kedvencének gyakran megengedi, hogy az arcát nyalogassa, orvosai ebből azonnal rájöttek, hogy ezen az úton fertőződött meg.

A hasonló esetek egyébként nagyon ritkák, és főleg a nagyon fiatal és időskorosztályt érintik, ennek ellenére sem érdemes kockáztatni, és csókolgatni a kutyánkat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.