Dátum tartomány
Cikk típusa
Rovatok
Szerző szerint

57. oldal - Anya



Négyéves fia szájába nyomta mellét az anya

Négyéves fia szájába nyomta mellét az anya

A jövő héten kezdődik annak a hatgyerekes anyának a tárgyalása, aki a vád szerint saját gyerekeit inzultálta szexuálisan. A nő és pedofil bandája úgy akarta felvilágosítani a gyerekeket, hogy élőben kellett végignézniük, ahogy anyjuk...
Katapultált anyjából a kínai kisfiú

Katapultált anyjából a kínai kisfiú

Árván jött világra az a csecsemő, akinek szülei egy közlekedési balesetben elhunytak. Mindenki csodálkozik, hogy életben maradt a baba, hiszen több mint három métert repült.
Kizuhant gyermek apja: imádkozzanak a lányomért!

Kizuhant gyermek apja: imádkozzanak a lányomért!

Két kincséért aggódik Járdi Sándor: kislánya játék közben zuhant ki a második emeleti lakásuk ablakából, a megmentésére siető felesége pedig szintén a mélybe esett. A két sérült közül a kicsi állapota a súlyosabb.
Érdekes: péniszre vágyik a kislány

Érdekes: péniszre vágyik a kislány

Egy brit gyerek úgy döntött, ő inkább fiú szeretne lenni, mert utálja a lányruhákat. Még édesanyját is megkérte, hogy vigye el őt orvoshoz, hogyfiú lehessen.
Nem tudta, hogy terhes, síelés alatt szült

Nem tudta, hogy terhes, síelés alatt szült

A 45 éves francia nő éppen kikapcsolódott az Alpokban a családjával, amikor egyszer csak gyereke született. Az asszonynak már volt két gyermeke, ezért is lepte meg nagyon, hogy várandós volt, és észre sem vette.
Leteperték az anyját megkéselő Juditot

Leteperték az anyját megkéselő Juditot

Egy 25 éves lány egy konyhakést vágott édesanyjába, a szomszédok kihívták a rendőrséget. P. Judit az egyenruhások megjelenésekor újra támadásba lendült, a kést azonban kicsavarták a kezéből.
Szexhiányba őrült bele teljesen az anya

Szexhiányba őrült bele teljesen az anya

A 24 éves nőt saját barátja utasította vissza, ezért felkapta gyerekét, körberohanta a házat, és összetörte, ami a keze ügyébe került. A rendőröket meztelenül, véres kezekkel várta. Volt benne pia rendesen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.