A szülei szerint korán jött ugyan a szerelem a 16 éves Tóth Andi életébe, de ha már így alakult, örülnek lányuk boldogságának.
Andit otthon szigorúan fogták a szülei, de a fővárosba költözve egyből rátalált a szerelem, amiről édesanyja értesült először. – Anyu már a műsor alatt is tudta, hogy csípjük egymást, egyáltalán nem lepődött meg, hogy végül összejöttünk – mesélte lapunknak Andi, aki nemcsak a Spoonból megismert Peti miatt boldog most, hanem azért is, mert anyukájával, Magdival végre pár napot kettesben tölthettek Budapesten.
– A lányom megmutatta a várost, és Petivel is találkoztam, igazán helyes fiú. Tényleg elég hamar jött a szerelem, de hát ez egy ilyen kor, most van itt az ideje. Nagyon nehéz volt őt elengedni, de örülünk a sikereinek, és reméljük, hamar követhetjük, hogy ősztől Andinak csak a tanulással és az énekléssel kelljen foglalkoznia, mert most a nagyinak is ő segít a háztartás vezetésében – mesélte a büszke anyuka, Magdi.
A szórakozáson kívül fontos dolgok is várnak anyára és lányára. Andinak be kell íratkoznia újra az iskolába, amiből egy évet a műsor miatt kihagyott. Minden vizsgája sikerült, így tizedikes lesz egy művészeti iskolában, ahol rajzot fog tanulni. Magdi szerint lánya képes összeegyeztetni a fellépéseket a tanulással, így nem félnek attól, hogy bármi probléma adódik a korán jött siker miatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.