Egy tanulmány során nyolcvan kisgyereknek mutattak különféle gabonapelyheket tartalmazó dobozokat, majd megkérték őket, hogy osztályozzák a tartalmukat. A dobozok közül néhányon ismert rajzfilmfigurák szerepeltek, a termékek elnevezései között pedig akadtak egészséges életmódra utaló nevek, és előfordultak olyanok is, amelyek inkább egészségtelen asszociációt keltettek.
Azok a gyerekek, akinek rajzfilmfigurával díszített dobozokat mutattak, nagyobb arányban vallották azt, hogy szeretik a gabonapelyheket, mint azok, akik sima dobozokat kaptak, továbbá több gyereknek jobban tetszettek az olyan jellegű elnevezések, mint például „Egészséges falatok”, annál, hogy „Cukros falatok”.
Összességében azonban a név kevésbé volt döntő, mint a rajzfilmfigura jelenléte, amiből a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az egészséges étkezésre buzdító üzenet hatásos a kisgyerekeknél, de az ismert figurák elhelyezése a csomagoláson még jobban ösztönöz a fogyasztásra. Az persze nem újdonság, hogy az ismert rajzfilm- vagy egyéb hősök marketing célra való felhasználása népszerű módszer a gyereknek szánt termékek esetében, hiszen ezek a figurák segítenek nekik beazonosítani az árukat.
A gond inkább azzal van, hogy ezek a népszerű rajzfilmhősök sokszor egészségtelen ételeket népszerűsítenek, pedig a gyerekkori elhízás mértékét tekintve nem ártana jobban odafigyelni arra, hogy a kicsik kedvenc mesehőseit kizárólag egészséges ételek népszerűsítésére használják fel. A tanulmány az Archives of Pediatrics & Adolescent Medicine című folyóiratban megjelent meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.