Hacser régi kívánsága volt, hogy szórják a Balatonba

A Balatonban szórták szét Hacser Józsa hamvait. A 83 évesen elhunyt művésznőt pénteken kísérték utolsó útjára. A gyászolók nevében Mikó István színész búcsúztatta a földi léttől.
A Balatonban szórták szét Hacser Józsa hamvait. A 83 évesen elhunyt művésznőt pénteken kísérték utolsó útjára. A gyászolók nevében Mikó István színész búcsúztatta a földi léttől.

Pénteken délután, szűk családi körben szórták a Balatonba Hacser Józsa hamvait. Verőfényes napsütés és lenge szellő fogadta a két héttel ezelőtt, 83 éves korában, Siófoki otthonában elhunyt színésznő unokaöccsét, a művésznő barátait, tisztelőit és egykori kollégáit, hogy a végtisztességet megadva utolsó útjára kísérjék Jozefin Máriát, akit a közönség Hacser Józsa néven ismert és szeretett meg.

A búcsúztatás a Siófoki temetőben kezdődött, ahol pályatársa és egykori színigazgatója, Mikó István elevenítette fel közös emlékeiket. – Tízéves koromtól ismertem Józsát, aki önmaga bevallása szerint is konok, akaratos és öntörvényű asszony volt. Igen, az volt, de én szerettem és tiszteltem. Isten veled, Józsa! – mondta megtört hangon Mikó, akit a színésztársadalomból Sas József és Borbás Gabi kísért el a meghitt, bensőséges szertartásra.

A negyven fő körülire tehető gyászolók egy része ezután a kikötő felé vette az irányt, majd a Balaton közepére hajózva, lágy zene kíséretében a tóba szórták a hamvakat. A család hozzájárulásával lapunk munkatársa is ott lehetett, mikor Józsa hamvai a szélbe kapaszkodva percek alatt eggyé váltak az általa oly szeretett magyar tengerrel.

– Egyszer, ha eljön az ideje, szeretnék a Balatonban nyugodni – mondta évtizedekkel ezelőtti interjújában Józsa. Teljesült a kívánsága.

@borsonline

Elindult a Bors #dellatanc kihívása 💃 Töltsd fel a saját #dellatanc videódat a borsonline.hu-ra és nyerj Samsung fülhallgatót! #bors #reklam #nekedbe

♬ eredeti hang - Bors