Hacser régi kívánsága volt, hogy szórják a Balatonba

Hacser Józsa
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 28. 18:30
A Balatonban szórták szét Hacser Józsa hamvait. A 83 évesen elhunyt művésznőt pénteken kísérték utolsó útjára. A gyászolók nevében Mikó István színész búcsúztatta a földi léttől.
A. T.

Pénteken délután, szűk családi körben szórták a Balatonba Hacser Józsa hamvait. Verőfényes napsütés és lenge szellő fogadta a két héttel ezelőtt, 83 éves korában, Siófoki otthonában elhunyt színésznő unokaöccsét, a művésznő barátait, tisztelőit és egykori kollégáit, hogy a végtisztességet megadva utolsó útjára kísérjék Jozefin Máriát, akit a közönség Hacser Józsa néven ismert és szeretett meg.

A búcsúztatás a Siófoki temetőben kezdődött, ahol pályatársa és egykori színigazgatója, Mikó István elevenítette fel közös emlékeiket. – Tízéves koromtól ismertem Józsát, aki önmaga bevallása szerint is konok, akaratos és öntörvényű asszony volt. Igen, az volt, de én szerettem és tiszteltem. Isten veled, Józsa! – mondta megtört hangon Mikó, akit a színésztársadalomból Sas József és Borbás Gabi kísért el a meghitt, bensőséges szertartásra.

A negyven fő körülire tehető gyászolók egy része ezután a kikötő felé vette az irányt, majd a Balaton közepére hajózva, lágy zene kíséretében a tóba szórták a hamvakat. A család hozzájárulásával lapunk munkatársa is ott lehetett, mikor Józsa hamvai a szélbe kapaszkodva percek alatt eggyé váltak az általa oly szeretett magyar tengerrel.

– Egyszer, ha eljön az ideje, szeretnék a Balatonban nyugodni – mondta évtizedekkel ezelőtti interjújában Józsa. Teljesült a kívánsága. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.