A testvérek perre mennek.
Gáspár Győző és Gáspár Zsolti a régi szép időkben igazi legendás testvérpár volt. Nagyon jó volt közöttük a viszony, és bár akkoriban is gyakran marakodtak, a testvéri szeretet végül mindent legyőzött, és a végén együtt nevettek magukon. Sajnos azonban ezeknek az időknek vége. Már hosszú ideje lehetünk szemtanúja annak, hogy a két testvér viszonya napról napra romlik, és mindig van valami, ami miatt még távolabb kerülnek egymástól. Győzike most Hajdú Péter vendége volt, akinek elárulta, hogy Zsolit átlépett egy határt, és immáron bíróságra járnak.
Gáspár Győző Hajdú Péter vendége volt, a pénteki adásban pedig döbbenetes részleteket árult el a testvérével való kapcsolatáról. Hajdú Péter kérdésére ugyanis rámutatott, hogy Zsolti elvette tőle a házát.
Én nem szidom! Most miért szidjam? Azért, mert elvette tőlem a házat? 29 év után? Meghirdettem a házat, hogy eladjuk a salgótarjáni otthonunkat, és jött egy vevő, már mentünk volna az ügyvédhez, és akkor szembesültünk vele, hogy ez a ház, ez nem a miénk
- mesélte a döbbenetes történetet Gáspár Győző.
Kiemelte, hogy sokan azt gondolják, hogy a Gáspárék buta emberek, de nem baj, addig jó, ameddig ezt hiszik. Ezt követően elmesélte, hogy álláspontja szerint miképpen forgatta ki a vagyonából a testvére: Zsolti.
Amikor az ügyvédnél kiderült, hogy a ház már nem az ő nevükön van, akkor azonnal a lányához, Gáspár Evelinhez fordult. Megkérdezte tőled, hogy eladta-e a házat, mire ő kétségbeesetten azt felelte, hogy nem.
Ennek ellenére mégis ott van a lapon a dátum, valamint Evelin aláírása.
Győző szerint nem nehéz összerakni ezek után, hogy mi történt pontosan, de olyan rettenetesen csúnya ez a történet, hogy kimondani sem tudja.
Én ebbe betegedtem bele tavaly szeptemberben. Most bíróságon van az ügy
- árulta el Hajdú Péternek Győző.