Kamerák előtt omlott össze Aurelio: most nincs nevetés, a kislányáról van szó

Aurelio
PUBLIKÁLÁS: 2025. április 20. 20:38
Nagyon komoly pillanatok következtek.

A Nagy Duett elődöntőjébe öt pár került be, minden páros két dalt énekel ezen az estén. Az első kört Aurelio és Nótár Mary zárta, műsoruk pedig egy rövid időre véget vetett a szívből jövő kacagásnak. Ezeddig ugyanis repkedtek a poénok és az ugratások, a nézők a hasukat fogták a nevetéstől, most azonban komoly pillanatok érkeztek. Aurelio a produkciójával a börtönben töltött időszakának gyötrelmeit próbálta ugyanis lezárni, és az egész ország előtt kinyilvánította, hogy beismeri a hibáit, megbánta őket. 

BORS2337
Aurelio elsírta magát a kamerák előtt

A kisvideóban már elárulta, hogy életének legjelentősebb pillanata volt az, amikor szabadulása után először pillantotta meg kicsi lányát, és onnantól kezdve minden megváltozott benne. Fantasztikus produkciót mutattak be,  zsűri pedig a maximális adható pontszámmal díjazta. Aurelio azonban a kamerák előtt omlott össze és sírta el magát, ugyanis a kislányára gondolt, hogy érte megéri felvállalni és megbűnhődni a tetteit, és érte megéri változni. Érzelmes pillanatok voltak ezek, amelyekre örökre emlékezni fogunk

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.