Több mint két hónap telt el azóta, hogy Mészáros Lili megnyerte a Next Top Model Hungary című műsort, ez idő alatt pedig számos élménnyel gazdagodott. Az emberek felismerik az utcán, sokan váltanak vele egy-két kedves szót, vagy közös fotót kérnek tőle. Emellett rengeteg új munkája lett.
– Sosem tudtam megélni a modellkedésből és az influenszerkedésből, de a műsornak hála, végre tényleg az lehet a munkám, amit igazán szeretek. A célom a külföldi karrier, ugyanis imádok utazni. Viszont ahhoz, hogy elindulhassak ezen az úton, meg kell felelnem a sztenderd méreteknek. Ehhez mindenem megvan, kivéve a 90-es csípőméretet. A műsor óta leadtam 6-7 kilót, de egy kilót még le kellene ahhoz, hogy minden adott legyen. Persze ha ez nem sikerül, akkor sem keseredek el, akkor is bőven akad olyan munka, amit szívesen végeznék – kezdte a hot!-nak Lili.
Ahhoz, hogy sikerüljön elérni a 90-es csípőméretet, Lili három hete szigorú keto diétát követ. Emellett igyekszik hetente legalább három alkalommal edzeni.
– Nem fogyasztok szinte semennyi szénhidrátot, csak húst, tejtermékeket és azokat a zöldségeket és gyümölcsöket, amiket enged a diéta. Nem mondom, hogy könnyű, de mivel a motivációm erős, így kibírható, hiszen ez nem szól örökre. Viszont azt nem érzem, hogy koplalnék: szimplán csak egészséges ételeket eszem, és nem »bűnözök«. A születésnapi tortámból sem ettem, hiszen ha egyszer megtöröm a diétát, akkor kezdhetem elölről az egészet. Persze a szüleim folyton mondják, hogy egyek többet, de ezt mindig mindenkinek folyton mondogatják – nevetett.
Két vagy maximum három hónapig tervezem ennyire szigorúan tartani ezt a diétát; úgy érzem, kis „áldozat” ez ahhoz, hogy elérjem az álmaimat. Egyébként jobban érzem magam a bőrömben, és most először látom, hogy minden ruha jól áll, amit felveszek.
A rengeteg munka mellett a modellnek sikerült időt szakítania a pihenésre is. Két barátnőjével járt Olaszországban, emellett a barátjával is tervez egy utazást.
– Ez egyelőre még nem jött össze, de remélem, ami késik, nem múlik – bizakodott. – Egy hetet töltöttem Magyarpolányban a barátaimmal, a szülinapomat Bécsben, a Praterben ünnepeltük, leginkább egy-egy napos kikapcsolódások voltak jellemzők.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.