Hetek óta az foglalkotatja a fél országot, hogy ki fog beülni Vadon János megüresedett székébe Sebestyén Balázs és Rákóczi Feri mellé. A kommentelők nagy százaléka már a kezdetektől Ábel Anitát akarták a Balázsék harmadik műsorvezetőjének, és a hallgatói kampány előtt meghajolt a Rádió 1 reggeli show-jának stábja. Legalábbis Anita volt az utolsó, akit behívtak a nyilvános próbanapra.
Miközben a Balázsékba új műsorvezetőt keresnek, a Cápák között című műsor kapcsán azt mondták el a nézők, hogy kitől szabaduljanak meg a producerek. Moldován András ugyanis minősíthetetlen hangnemben beszélt az egyik vállalkozóval, aki pénzt akart kapni a celebeskedő milliárdosoktól.
* * *
Kulcsár Edina magánélete többeket foglalkoztat, mint bármelyik rádió- vagy tévéműsor. Így sokakban merült fel a kérdés, hogy az egykori szépségkirálynő egyik legutóbbi fotója poén vagy a következő terhességét akarta bejelenteni kreatív módon.
Alekosz egykori barátnője, Varsányi Réka a Bors vendége volt, és a szerkesztőségünkben mondta el, hogy mi igaz abból a pletykából, miszerint a görög botrányhős után Kucsera Gáborral vigasztalódott.
* * *
Molnár Gusztáv magánélete kevésbé kérdőjeles, legalábbis ő úgy érzi, hogy révbe ért új párja mellett, akibe fülig szerelmes.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.