Ez az újragondolt „Éjjel érkezem”, 2024 reményeivel és 1986 ikonikus, szerelmi pillanatával, amelynek köszönhetjük az Edda valaha volt egyik legnagyobb zenei kincsét.
– Még 2020-ban, a „Hurrikán” című dalunk utolsó énekfelvételénél Gáspár Laci mesélte, hogy van egy ötlete, amit ott helyben elő is adott basszusgitáron. Már akkor tetszett a gondolat, de egy időre a fiókban maradt.
Három évre rá elkészült az „Álmodtam egy világot” című feldolgozásom Pataky Attilával, akivel nemcsak munkakapcsolat, hanem barátság is kialakult.
– Ekkor adta magát, hogy Laci ötletét újra elővegyük. Zenéről nehéz beszélgetni, ezért csak azután kerestem fel az eredeti szerzőket, amint már megvolt a kész demováltozat – mesélte a platinalemezes dj-producer, Lotfi Begi, aki rövidesen meg is kapta az Edda-tagok válaszát a küldött anyagra:
– Számomra kétfajta dal létezik – függetlenül attól, hogy elektronikus zene vagy sem – tetszik vagy nem tetszik. Lotfi Beginek is ezt mondtam: készülj arra, hogyha nem tetszik, akkor azt megmondom kerek-perec, de amit csináltak a srácok, valamiért megfogott. Ennyi. Tetszik az igényessége, tetszik az is, ahogy a mai zenei elvárásoknak mesterien megfelel; gondos odafigyeléssel, átéléssel, alázattal nyúltak a dalhoz. Gáspár Laci éneke szintén megfogott, mert megvolt benne az az empátia a dalhoz, amit elvártunk Gömével együtt. Ez a közös munka a legek találkozása volt – árulta el a debütáló felvétel új videóklipjében cameo szerepet is vállaló Pataky Attila, aki nem mellesleg a forgatáson is maradandó élményt okozott Gáspár Lacinak:
– Örök élmény, hogy Pataky Attila eljött a forgatásra.
Odajött hozzám és azt mondta, „Gratulálok, hogy így tudtál hozzányúlni a dalhoz, nem lett kiforgatva, de a te személyedhez lett alakítva.
– Támogatni akartalak, tudtam, hogy jól fog esni, ezért jöttem el – emlékezett vissza Gáspár Laci.
Az „Éjjel érkezem” nem egy klasszikus értelemben vett feldolgozás lett végül, mert az eredeti szerzeményből a refrént és egy verzét hagyott meg a trió, ezen felül hallható egy teljesen új rész is Curtistől.
Begivel már évek óta barátok vagyunk, készült már több közösünk is.
– Amikor megkeresett és elmondta az ötletét, azonnal igent mondtam. Nagy tisztelője vagyok Pataky Attila munkásságának, imádom a slágereit és remek embernek ismerhettem meg. Emellett Gáspár Lacival is jóban vagyok, akit nagyra tartok énekesként. Boldog vagyok, hogy szövegíróként és előadóként is részt vehettem ebben a projektben – mondta el Curtis, aki a „Gyémánt” és a „Casanova” kapcsán is szívesen dolgozott együtt Begivel.
Sokan nem tudják egyébként azt, hogy az Edda-dalok többségét megélt élmény ihlette, az alkalomból Pataky Attila most azt is elmesélte, pontosan hogyan is csókolta meg a múzsa annak idején:
– Szerelmes voltam egy lányba, akivel egy hétvégén valamin összekaptunk, feldúltan otthagytam őt és mentem fellépni. Az esti koncert után késő éjszaka értem haza. Emlékszem nyár volt, fülledt meleg és a tetőtéri szobában ott feküdt az ágyon egy szál lepedővel betakarva békésen aludt és én olyan szerelmes voltam, hogy abban a pillanatban minden haragom elillant és fáradtan, kiégett aggyal, csak mellé akartam bújni és békésen átölelni a forró testét. Ebből a varázslatos pillanatból született másnap a dal – mondta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.