Válás

Ennyi volt, itt a vége: 25 év házasság után válik a sztárpár

B. V.

Létrehozva: 2024.01.22.

Ismerőseiket sokkolták a történtek, miután a pár nyáron boldogabbnak tűnt mint valaha.

Negyed évszázadnyi házasság után válik a Boyzone együttes énekese, Keith Duffy és a stílustanácsadó Lia Smith. A pár a jelentések szerint karácsony környékén vetett véget a kapcsolatuknak, miután Duffy akkor költözött ki 1,1 millió fontos, kb 450 milliárd forintos dublini otthonukból. Azóta az egykori szerelmesek már a közösségi médiában is kikövették egymást.

szerelem, szakítás, válás, kapcsolat
25 év házasság után válik a sztárpár.Fotó: Bors

 

A hozzájuk közelállókat sokkolták a történtek:

Sokként ért mindenkit. Júliusban egy kirándulás során a Francia-Riviérán úgy tűnt boldogabbak, mint valaha. Akkor ünnepelték azt, hogy már 25 éve együtt vannak. 

- nyilatkozták. A forrás hozzátette, hogy válásukat megpróbálják csendben, békében intézni gyermekeik érdekében - írja a Mirror. 

Az egykori házasok 1995-ben ismerkedtek meg, majd rá kilenc hónappal később meg is született első gyermekük Jay. Őt követte négy évvel később Mia. Végül 1998-ban  mondták ki a boldogító igent Las Vegasban. Nyáron Lisa még így írt a Boyzone énekeséről Instagram-oldalán:

Azt ünneplem ma, hogy 25 évvel ezelőtt hozzámentem a legjobb barátomhoz. Napról napra jobban szeretlek, köszönök minden nevetést, és szeretet. Hálásnak érzem magam. 

Keith pedig így nyilatkozott egykor boldog házasságuk titkáról:

Egyrészt akarnod kell, hogy működjön. Másrészt sok kompromisszumot igényel. Harmadrészt pedig sok megbocsájtást. Néhány embernek épp ezért nem működik. Én nem ítélkezem ez miatt, de úgy vélem sokan túl hamar, túl könnyen feladják. Elsétálni mindig egyszerűbb, mint maradni. 

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek