„Te tiltottál le, Gabi…” – Tóth Andi és Tóth Gabi élő adásban feszültek egymásnak, Majka vetett véget a balhénak

Sztárban Sztár leszek!
PUBLIKÁLÁS: 2023. december 04. 13:30
A két énekesnőből gyorsan előbuktak a múlt sérelmei.

Már csak napok kérdése és kiderül, hogy ki nyeri a Sztárban Sztár leszek! című műsort, így a verseny fináléja felé egyre több ismert arc tűnik fel egy-egy dal erejéig, így például az előző Sztárban Sztár egyik volt zsűritagja, Tóth Andi is.

Kisebb cicaharc volt Tóth Gabi és Tóth Andi között, Majka vetetett neki véget  Fotó: BS

A káprázatos énekesnő Tina Turnerként lépett a színpadra vasárnap este, méghozzá Karapancsev Kristóf oldalán. Andi fellépését különösen nagy érdeklődés övezte, ugyanis amellett, hogy elvileg már visszavonult az énekesnői pályától, még a műsor egyik mentorával, Tóth Gabival sem éppen felhőtlen a viszonya.

Gyorsan előjöttek a régi sérelmek

A két énekesnő az előző években többször is összeszólalkozott a közösségi médiában azon, hogy Gabi jobb útra akarta terelni a szerinte "elzüllő" Andit. Így most sokan izgatottan várták, hogy milyen lesz a légkör kettejük között. Nos, nem kellett csalódniuk, ugyanis volt egy kis adok-kapok, amit végül Majka poénnal próbált lezárni.

Neked színpadon a helyed: te egy olyan ritka kincs vagy, akit még mindig szeretek, csak le vagyok tiltva nálad mindenhol, aztán nem tudom elmondani neked…

kezdte Tóth Gabi, mire Tóth Andi rögtön rá is kontrázott:

Te tiltottál le, Gabi… négy éve pont.

Ekkor döntött úgy Majka, hogy ennek még időben véget vet, és csak annyit mondott Gabinak, hogy:

Belesétálsz tátott szájjal abba az erdőbe…

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.