Szépségverseny

Kemény szavakkal beszélt Blága Tünde a Miss Universe világversenyről: "Örülök, hogy végre vége"

N. K.

Létrehozva: 2023.12.10.

A magyar szépségkirálynő kicsit csalódott, és álmatlanság is gyötri a szépségverseny miatt.

Három hete annak, hogy Blága Tünde hazatért Magyarországra a Miss Universe nemzetközi szépverseny után. Megdöbbentő véleményt fogalmazott meg az átéltekről. 

Örülök, hogy végre vége.

– mondta a Borsnak. 

Blága Tünde
Interjút adott Blága Tünde a Miss Universe versenyről  (Fotó: Hector Vivas)

Kicsit csalódott a Miss Universe versenyzője

Tünde óriási megtiszteltetésnek érzi a részvételt, viszont voltak árnyoldalai is az élménynek. Ugyanis számára hihetetlen fárasztó volt a verseny, valamint a folyamatos megfelelési kényszer. A Borsnak elmesélte, hogy a külföldi szervezők rengeteget variáltak a feladatokon, ezért sokszor úgy érezte, hiába igyekszik. Néha éjszakákat is a felkészüléssel, vagy projektjei kivitelezésével töltötte, majd másnap kezdhette elölről az új szabályok miatt. 

Ez volt az álmom, de a többi versenyhez viszonyítva nem éreztem itt olyan jól magam

– mesélte.  

– Állandóan próbálnunk kellett, sajnos alig aludhattunk. Sokszor próba közben próbáltam lepihenni, de nem ment, mert olyan hideg volt a termekben. Ráadásul voltak olyan országok, akik képviselőit láthatóan előnyben részesítették – tette hozzá. Majd azt még nevetve kiemelte, hogy konkrétan olyanok voltak, mint az élőhalottak. Ha viszont a magyar szervezőkről van szó, akkor boldogan áradozott. Rengeteg segítséget nyújtottak neki, szavakba sem tudta önteni azt a hálát, amit miattuk érez.

Blága Tünde csalódott a történtek miatt  (Fotó: Facebook)

A többi lány 

Az előnyben részesítés főképp a médiaszereplésben nyilvánult meg. Tünde ugyanis elmondta, hogy a nagyobb országokból érkező lányokkal például több interjú készült. Emellett a fotózásokon, és a megszervezett programokon is tükröződött a kivételezés.  

Amúgy nem akarok foglalkozni annyira ezzel a részével, mivel a lányok nagyon kedvesek voltak. Sikerült kiépítenem szoros barátságokat, és nekem pont ez volt a célom.

– mondta a többiekről. A fiatal szépség azt is bevallotta, hogy karrierjéből adódóan a legtöbb országban van legalább 4-5 barátnője, akikre bármikor számíthat. Mondhatni emiatt készült erre kislánykora óta. Pontosabban a kapcsolatépítés miatt, de fontos szempont volt a kultúrák megismerése is.  

Álmatlanság gyötri 

Tünde egy történetet is elmesélt a haza fele tartó repülő útról: 

– Az volt a fejemben, hogy te jó ég végre nyugodtan aludhatok. Na de ahogy elaludtam, rögtön fel is riadtam, mert álmomban kiabáltak velem, hogy viseljem a szalagot. Ez így viccesen hangzik, viszont azóta se tudok rendesen pihenni – vallotta be a Borsnak. Bár rémálmai már nincsenek, de tanácstalan a helyzet miatt. 

Az a baj, hogy rajtam nagyon látszik, ha nem alszok eleget. Valahogy kiül az arcomra.

– tette még hozzá. 

Nem lesz újabb verseny 

Tünde úgy érzi elérte a csúcsot. A Miss Universe ugyanis a legnagyobb szépségverseny, amire kijuthat egy lány. A néhány negatív tapasztalat ellenére elégedett. Örül, hogy megvalósíthatta gyermekkori álmát, viszont most más irányt vesz az élete. 

A színészkedés felé próbálok most nyitni. Kaptam pár megkeresést, és eddig igazán magaménak érzem ezt a hivatást

– mondta. Mellette azonban időnként eljár még rendezvényekre vagy fotózásokra. Lényegében belevetette magát itthon is a munkába és igyekszik halmozni a sikert. 

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek