
Fehér Tibor Beat kétségtelenül az ország egyik legtehetségesebb zenésze, szövegírója, rappere. A talentum azonban vajmi kevés, ha nem jár együtt azzal a képességgel, hogy az életét is jól tudja menedzselni. A sorozatos rossz döntések mára tisztán mutatják azt az utat, amit Beat bejárt, és amin még mindig ott lépked. Ennek fényében telik számára a szeretet ünnepe is: távol a családtól, egyedül egy ideiglenes szálláson.
Fehér Tibor sorsa furcsa mód az élete legnagyobb volumenű koncertje után egy nappal fordult rosszra, amikor kiderült, hogy a Fekete Vonat jubileumi visszatérő koncertje szakmailag tökéletesre, gazdaságilag csődnek bizonyult. Teltház volt, de a zenészek nem kaphatták meg a remélt nagy pénzt a buliért, mert nem volt annyi bevétel. Csalódottságuk érthető volt, L.L. Junior kivételével – akinek volt elég tőkéje – Mohamed Fatima és Beat is kiborult, kezdetben az interneten üzengettek a szervezőnek, és egymásnak, de aztán szép lassan elcsendesültek a hangok. Fatima külföldre költözött, Beat pedig a régi zenészbarátaival tervezett együtt dolgozni, de a nagy elképzelésekből egyelőre kevés látszik, az viszont tény, hogy otthagyta a családját és hátat fordított a régi haveroknak is. Egyedül maradt, alkalmi barátok támogatják, gyakorlatilag az utcán él, ha nagyon hideg van, akkor tud behúzódni egy egy ideiglenes helyre melegedni. Méltatlan élet ez.
A szeretet ünnepe a többség számára egy várva várt ünnep, amire már hetekkel szenteste előtt hangolódnak. Ajándékokat vásárolnak, feldíszítik a lakást, kitalálják az ünnepi menüt, izgalommal várják a nagy családi összeborulásokat. Beat számára ez azonban nem így lesz. A zenész a Bors legfrissebb információi szerint még mindig magányos farkasként rója az utcákat, a családjával alig tartja a kapcsolatot, a legkisebb unokáját is csak fotókon láthatja. A közösségi oldalain többször oszt meg a jelenlegi lelkiállapotáról árulkodó bejegyzéseket, napokkal ezelőtt például ezt írta:
"Rímek és dallamok, amikhez ragaszkodok, hisz semmi másom nincsen, ezekbe kapaszkodok."
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.