Jóslat

Lányok jönnek, mennek: kiderült az igazság Marics Peti szerelmi életéről

Natasha

Létrehozva: 2023.08.07.

Tóth Andi után Kovács Gyopárral sem lesz túl hosszú távú Marics Peti kapcsolata. Legalábbis a jósnő szerint, aki úgy látja: a következő években rengeteg nő megfordul majd a híresség oldalán.

Marics Peti élete kicsit sem mondható unalmasnak, hiszen az énekessel mindig történik valami. Hol a magánélete kerül rivaldafénybe, hol pedig azért aggódnak a rajongók, mert az egyik koncertjén eltörte a bokáját. Mindezek ellenére a fiatal híresség most csak saját magával és a karrierje építésével foglalkozik, ugyanis még begipszelt lábbal is a színpadon szórakoztatta a közönségét. A kemény munka pedig úgy tűnik, ki fog fizetődni…

Hamarosan véget érthet Marics Peti és Kovács Gyopár kapcsolata (Fotó: Bors)

Külföldi karrier

Az már biztos, hogy Marics Petit nemcsak nagy tehetséggel áldotta meg az ég, de bizony alázattal is, hiszen számára az első a munka, történjék bármi. Lénárt Évi jósnő szerint pontosan ez a hozzáállás repíti majd Amerikáig az előadót, ám ez még csak a kezdet lesz! A tarot kártya szerint Petire külföldi turnék és műsorvezetői munkalehetőségek várnak.

Marics Peti karrierje nagyon jó úton halad, rengeteg rajongója van, imádják őt a lányok. Folyamatosan jönnek az újabbnál újabb zenéi, illetve külföldi turné is látszódik a kártyában. A zenéje Amerikáig fog eljutni. Nagyon sok sikert látok neki, de nem csak zenészként, hanem műsorvezetőként is 

– mondta lapunknak a jósnő, aki kitért az énekes magánéletére is.

Lányok jönnek, mennek…

Nos, úgy tűnik, hogy Kovács Gyopárt már nem emlegetjük sokáig Marics állítólagos barátnőjeként, ugyanis a jósnő azt látja, hogy ez a kapcsolat sem lesz hosszúéletű. Még párszor feltűnnek egymás társaságában, aztán újabbnál újabb lányok váltják majd a színésznőt. Ez azért is furcsa, hiszen a sztárpár hivatalosan még mindig nem erősítette meg a kapcsolatát, csupán abból lehet arra következtetni, hogy együtt vannak, hogy Gyopár rendszeresen feltűnik, vagy éppen elesik a ValMar koncertjein.

  – A szerelmi életét tekintve is igazán izgalmas időszak várható. Pár alkalommal még együtt látják majd a jelenlegi kedvesével, de nem ő az igazi számára, így szakítás lesz a kapcsolatuk vége.

Peti mellett még rengeteg nő meg fog fordulni, egyelőre nem látom, hogy ő el akarna köteleződni, nősülni meg pláne nem. Sokkal inkább a karrierje és a bulizás érdekli

 – tette hozzá Évi, hamarosan pedig talán az is kiderül, hogy igaza volt-e a kártyáknak.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756333_auto_resized.jpg
origo.hu

Széttárt lábakkal, meztelen combokkal fotózták a Nagy Ő szexi csábítóját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22782_resized.jpg?avcount=1702172115
origo.hu

Bugyiban, melltartóban simogatja magát David Hasselhoff hatalmas mellű lánya - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756066_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem hagyja magát Károly: nem enged fia érzelmi zsarolásának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755196_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Belpolitikai kereszttűzben Macron az Orbánnal való találkozása után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16754688_auto_resized.png
metropol.hu

Rossi kincsre lelhet, a Bundesligából lenne magyar válogatott a 17 éves focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755873_auto_resized.jpg
vg.hu

Scholz: ha mások visszalépnek, Németország még több segélyt küld Ukrajnának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22783_resized.jpg?avcount=1702172115
origo.hu

Meztelen melleit mutogatja az online pornózásból élő szexi focistanő - galéria (18+)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755198_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így lesz tökéletes a bejgli: a nagyi titkos hozzávalója kell hozzá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755259_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Az életét kapta tőlem ajándékba!" - vitát szított az anya, aki csak az egyik gyerekének ad karácsonyi ajándékot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1702172115
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16754531_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt jósolja Európa főboszorkánya az év hátralévő részére az egyes csillagjegyeknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702172115
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/ZMDRgPA6lWi_QmV-0B2Owv0yxCm0GBImWj87wlAwu6M/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgxYWFiYTBmMzY3NjRiM2ZhYzZiMTkxYmM3YjAwYThj.jpg
Tervek

Erre költené a 20 milliós nyereményt a Sztárban Sztár leszek! versenyzője

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/6wRbx9tnOBymnIccCg4SVtZXH4QsvytQxQ9LUYp3wAY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZhYWQyNTE5N2EzZjQzOTc4OWUzZmM4NTgzNDk2MDhl.jpg
Műsor

Újra képernyőn a Mutasd a hangod! - Király Viktor nagy titokról rántotta le a leplet