A baba a backstage-ben várta – Szőcs Reni először állt színpadra a szülés óta

Szőcs Reni
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 08. 17:00
Élvezi az anyaság minden percét Szőcs Reni, de a színpadi lét is nagyon hiányzott már neki. Kislánya születése óta most lépett először színpadra, ami teljesen feltöltötte őt.
mkb

Fontos mérföldkövön van túl a gyönyörű erdélyi énekesnő. Kisbabája születése óta először állt színpadra Szőcs Renáta. A Star Academy győztese most volt a legtovább távol a kislányától, pedig mindössze fél órát töltöttek külön! A Bors kérdésére elárulta, milyen érzések kavarogtak benne.

Kislánya a színfalak mögött várta

Nagyon hiányzott már a színpadi lét! Teljesen feltöltött, azt kaptam, amit vártam tőle. Persze, volt bennem egy kis izgalom, hiszen sok idő eltelt a legutóbbi fellépésem óta, de minden pillanatát imádtam. Megnyugtató volt a tudat, hogy Amélia közben a színfalak mögött volt, az apukája és az édesanyám vigyáztak rá – elevenítette fel Reni a Borsnak, majd kérdésünkre elárulta:
Ez volt az első alkalom, hogy ilyen sokáig távol voltam a kislányomtól, pedig csak nagyjából fél órát voltam a színpadon. 

Imádok minden vele töltött percet, de be kell vallanom, jólesett újra színpadon lenni! Rég nem találkoztam már a sminkelt arcommal.

 – ismerte el nevetve. – Persze, a hétköznapokban is igyekszem adni magamra, de egy színpadi smink azért más. Szükség van néha arra, hogy egy anyuka kiszakadjon a mókuskerékből és egy kicsit másra is tudjon koncentrálni.

„Szülés után ez valóban kőkemény munka”

Az énekesnő elárulta, szép fokozatosan szeretne visszatérni, néhány fellépése már le is van szervezve a következő hetekre. 
Améliát sem szeretném mély vízbe dobni, ezért nagyon fontosnak tartom a fokozatosságot – szögezte le Reni, aki a Facebook-ján meg is mutatott néhány képet a Budapest Papp László Sport Arénában történt fellépéséről.

 Közösségi oldalán elárulta:
Nagyon jó érzés volt újra a színpadon állni! Bár nem mondom, hogy nem vagyok kritikus még az idei formámmal és nem izgultam nagyon-nagyon. De rajta vagyok, hogy ugyanolyan jó kondiban legyek és bírjam a színpadon, mint szülés előtt. Egy várandósság és szülés után valóban kőkemény munka, hogy a rekeszt újra vissza tudja eddzeni az ember és teljes magabiztossággal álljon színpadra. Öröm volt már most ezt megugrani.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.