Csutit még mindig szakember kezeli Kulcsár Edina miatt

Kulcsár Edina
PUBLIKÁLÁS: 2023. április 22. 14:00
Csuti ugyan már másfél éve elvált Edinától és a jelek szerint mindketten megtalálták a boldogságukat egy másik partner mellett, a vállalkozó a mai napig pszichológushoz kénytelen járni hogy feldolgozza a történteket.

Az ország egyik legismertebb celeb párja, Kulcsár Edina és Csuti hat 2022 elején jelentették be, hogy csak a külvilágnak mutatták azt, hogy minden rendben a házasságukkal, valójában az zátonyra futott. A hír bombaként robbant a hazai médiában, hiszen a hat évig tartó házasságuk tényleg tökéletesnek tűnt a külső szemlélő számára. Nyilvánvaló, hogy számukra is fontos volt ez a kapcsolat, hiszen az első hírek után, miszerint válságban vannak, Csuti így nyilatkozott a kapcsolatuk megmentéséről:

Kulcsár Edina még Csutival
Ugyan voltak jelek, hogy nincs minden rendben, ez senkinek sem tűnt fel. Fotó: TV2

- Nem is tudom, hol kezdjem… Edina oldalán már sok mindent olvashattatok, nagyjából azt is tudjátok, hogy nem vagyunk jól, de ez az oldalunkról is tökéletesen látszik. A bennem vívódó harcokról, érzésekről nem szeretnék és nem is tudok beszélni. Szeretném mindenben támogatni a feleségem, védeni és segíteni őt, amiben csak lehet, hogy túl legyen ezen a nehéz időszakon, próbálunk többet befelé jelen lenni, de úgy éreztem, tartozom nektek annyival, hogy valamit én is mondok az éppen aktuális helyzetről! Rengeteget tanulok belőle, felismerek és a személyiségem is pozitív irányba változik, bár soha nem akartam ennyire kemény iskolába járni. Nem tudom, mennyi van még hátra a suliból, mindenesetre igyekszem jelesre vizsgázni, nem akarok megbukni, mert szeretem a tanárom. - írta Csuti még akkor, amikor azt hitte, hogy sikerült rendezniük a soraikat. 

Edina már mást szeretett

A házaspár bár mindent megtett, mégis zátonyra futott a kapcsolat. Már ennek is nagy híre volt a hazai bulvármédiában, az még nagyobbat szólt, amikor kiderült, hogy Edina egy akkor még alig ismert rapperrel, G.w.M.-be szeretett bele. 

Kulcsár Edina új választottja egy tetőtől talpig tetovált balhés zenész, aki nem mellesleg szintén két kisgyermek édesapja és - bár akkor azt mondta már nincsenek együtt - egy csinos asszony férje is volt. A szerelmüknek ennek ellenére semmi sem szabhatott gátat, boldogan kezdtek új életet egymással, nemrég össze is házasodtak. A kapcsolatuk mára oda fejlődött, hogy napokon belül megszületik az első közös gyermekük is. 

Nem sikerült túllépni 

A magánéleti viharok lassan elülni látszanak, G.w.M. volt felesége, Nagy Melanie felállt a padlóról és új életet kezdett, Edináék boldogan várják a picit, Csuti pedig egy új, nagyon fiatal nő oldalán találta meg a boldogságot. A kiegyensúlyozottság azonban még mindig, mintha hiányozna az elhagyott és talán meg is alázott férfi életéből... Erről árulkodik a legújabb posztja is, amit az Instagramon osztott meg a követőivel. Csuti egy kérdezz-felelek játékot indított, ahol az egyik kommentelő azt kérdezte tőle, hogy: "sokat segített a szakember, amikor mélyponton voltál? Én most ott vagyok." Csuti válasza igencsak meglepőre sikerült: 

- Rengeteget, a mai napig sokat segít!

- Vagyis Csuti másfél évvel a szakítás után is még pszichológus segítségét veszi igényebe annak érdekében, hogy sikerüljön feldolgoznia élete egyik legnehezebb időszakát. 

 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.