Esküvő

Nagy nap volt a mai: Összeházasodott Kulcsár Edina és G.w.M - esküvői fotó

Létrehozva: 2023.02.25.

Módosítva: 2023.02.25.

Összeházasodott Kulcsár Edina és G.w.M, azaz Varga Márk.

Megházasodott Kulcsár Edina és G.w.M. Ezt a rapper jelentette be egy közös fotóval az Instagram-oldalán.

Nagy nap volt ez! Sosem gondoltam volna, hogy valaha megnősülök. Még csak hallani sem akartam róla soha, hogy bekössem a fejem, mert igazából nem éreztem jelentőségét, nem volt ami kiváltaná, de megtörtént és te vagy az első, egyben utolsó is Megváltozott minden mióta együtt vagyunk, sokkal jobb minden és ezeket nem lehet szavakba önteni! Köszönök neked mindent drága gyönyörű feleségem!

- jelentette be a nagy hírt G.w.M.

Hozzátette, a nagy buli pótolva lesz a baba születése után. A képen jól látható, hogy Edinának már hatalmas a pocakja. A születendő kislány lesz az első közös gyermekük.

Medox és Nina is nagyon várják, sokszor jönnek, megsimogatják a hasam. Sokat beszélünk velük arról, hogy ők lesznek majd az okos nagytesók, jó példát kell majd mutatniuk a húguknak. Érdekes, én nem nagyon szoktam hangosan beszélni a pocakomhoz, viszont sokat simogatom. És már most azt érzem, hogy egy nagyon erős, láthatatlan kötelék van köztünk

- nyilatkozta korábban a Borsnak Edina, aki nagyon határozott elképzelés szerint neveli a gyermekeit, és biztos benne, hogy boldog mozaikcsalád lesznek.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711615514
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711615514
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086105_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Videón, ahogy eluralkodik a lincshangulat Magyar Péter megmozdulásán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083764_auto_resized.png
metropol.hu

Ez gyors volt! Máris Dárdait siratják a németek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711615514
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711615514
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”