Ünnepek

Csuti vallomása: Ez a karácsony nagyon nehéz lesz

Cs.G.

Létrehozva: 2022.12.08.

Kihívásokkal teli év áll az üzletember mögött. Csuti rengeteget dolgozik, azonban fontos számára, hogy az ünnepekre mindennel készen legyen.

Forrás: Bors

Szabó András Csutinak nagyon nehéz év van a háta mögött, sok családi veszteség érte idén. De legnagyobb boldogsága, a gyerekei azért feledtetik vele ezt az időszakot. December lévén már készül a karácsonyi ünnepekre, de még a munkája miatt nem ragadta teljesen magával a hangulat.

– Nem pörögtem még rá a karácsonyra, a ház külsejét már feldíszítettem, de még a belsejének és a kertnek várnia kell. Csütörtökig még forgatok, utána azonban teljes erőmmel belevetem magam a készülődésbe. A gyerekekkel írtunk levelet a Mikulásnak és a Jézuskának is, és én is már jó ideje gyűjtöttem az ötleteket az ajándékokra – mesélte az üzletember.

Nehéz lesz az ünnepi időszak, az biztos. Ez az első karácsonyom, amikor már egyik nagymamám sem lesz velünk. Viszont 26-án elutazunk a gyerekekkel kicsit pihenni. Ott lesz édesanyám és nevelőapám is, nagyon várom, garantáltan jól fogjuk érezni magunkat

 – mesélte a fiatal apuka, aki elmondta, hogy már a picik is izgatottan várják a karácsonyt és szülőként igyekszik minél tovább megtartani számukra a Jézuskában és a Mikulásban való hitet.

– Szülőként is jó dolog várni, látni a gyerekeid szemében ezt a csillogását, örömöt, amit az ünnep okoz. Annyira jó gyerekek, rengeteg örömöt adnak nekem. Úgy gondolom, ennél többet nem is kívánhatok – tette hozzá a TV2 Farm VIP szereplője.

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/umY5eKECRRFpuzejOkLWo5D-BlGM37YVoE5StDP1t2U/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4ZDEzOTRhNTA4MTQyN2RhNTczMzJlNGQ0NDg1NTQ2.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Békejobbot nyújtott Csuti, kibékült a TV2 két sztárja

Rendezi ellentéteit a sárgák két vezetője.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17013789_auto_resized.png
origo.hu

Hatalmas aranykincset találtak Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25614_resized.jpg?avcount=1709575214
origo.hu

Keresztes Ildikó a szerencsejátékokról beszélt, Kasza Tibit kínos helyzetbe hozták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17009782_auto_resized.jpg
life.hu

Zöld dzsungel, buja kert: így fest Palvin Barbi és férje álomotthona Hollywoodban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17016849_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„A túlsúly betegség, nem pusztán esztétikai probléma” – Dr. Bedros J. Róbert a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17013104_auto_resized.jpg
ripost.hu

Szoboszlainak hadat üzentek; egy mozdulattal közellenség lett a magyar futballsztár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17016024_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Közelít a harmadik világháború, az oroszok látni akarják a német vizsgálat eredményeit a Taurus-botrány után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25619_resized.jpg?avcount=1709575214
origo.hu

Ördög Nóra hatalmas titkot árult el a Next Top Model Hungaryről - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17016518_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 5.: a Bika megvédi magát, a Mérleg győz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25520_resized.jpg?avcount=1709575214
origo.hu

Így csökkentsük felére a kert költségeit (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25467_resized.jpg?avcount=1709575214
life.hu

A stressztől is felborulhat a menstruációs ciklusod (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25153_resized.jpg?avcount=1709575214
life.hu

A hüvelyflóra sokszínűsége: a mikrobiomunk egyéni mintázata (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25394_resized.jpg?avcount=1709575214
she.life.hu

Így szüntette meg a cikluszavaromat a barátcserje (hirdetés)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jKR1pRWdwzdlz91Em9ySZiWaBCJKNYzGDwmr9MZ-CuI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQzYjcyN2ViZjM1MTRmYThhY2VhMzc4NDZmYTEzZTBj.jpg
Szakítás

Szily Nóra szakított titokzatos szerelmével

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/sqy8QCUj23I4NRqGO02SZZVEAKe5wNVLIffAM54X3dY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM1YTJkZmFhMjI4YzRmYTBiMWQ2YTZkMWE0ZjM2YmEw.jpg
Kincsvadászok

Elképesztő relikvia bukkant fel Balázs Fecó múltjából