LÉLEK

„A gyerekeimet már soha nem kaphatom vissza úgy, ahogyan korábban éltünk” - Pszichológus segítségét kérte Szabó András Csuti

Létrehozva: 2022.10.20.

Csuti jó példát szeretne mutatni és nem titkolja, hogy pszichológus segítségével fejleszti magát. Mint mondta, a közelmúltban nagyon sok fájdalmas veszteség érte, ráadásul a gyermekeivel sem tölthet annyi időt, mint korábban, amikor még családként éltek.

Míg a tengerentúlon már az '50-es '60-as években teljesen természetes volt, hogy valaki pszichológushoz jár, addig hazánkban sajnos még mindig sokan vannak, akik szégyenérzet miatt ezt nem teszik meg. Ez az egyik oka annak, hogy egyre többen vetnek véget az életüknek, mert a fájdalom és a kilátástalanság felemészti a lelküket. A sikeres üzletember a Borsnak őszintén beszélt arról, mikor és hogyan jutott erre a döntésre.

Szabó András Csuti, Fotó: Bánkúti Sándor
Fotó: Bánkúti Sándor

A hozzám közel állók közül egyre többen mondták, hogy annak a töredékétől, amit átéltem, más már lelkileg összeroppant volna. Az i-re a pont akkor került fel, amikor az év elején elvesztettem mindkét nagymamámat is. Annyira feszített, hogy azt éreztem, muszáj beszélnem valakivel 

– mondta őszintén Csuti, és azt is elárulta, hogy számára az életében 3 alappillér alkotja a boldogságot.
Tökéletes apja akartam lenni a gyerekeimnek – úgy érzem, az is vagyok, fantasztikus gyereke az édesanyámnak és nagyon jó főnöke a kollégáimnak. Ahhoz, hogy ezt a nehézségek ellenére is fent tudjam tartani, több szakembert is ajánlottak. Az egyik doktornő az első találkozáskor leszögezte: sem most, sem a jövőben nem fedhetem fel a kilétét. Ekkor éreztem azt, hogy jó helyen vagyok. 

Ő Szabó Andrásnak akar segíteni és soha nem kérkedne azzal, hogy Csuti jár hozzá 

– magyarázta, s hozzáfűzte, már az első alkalom után óriási mélységeket élt meg.
– A doktornő figyelmeztetett, hogy komoly érzelmi fájdalmaim lesznek a felszaggatott sebek miatt, ezért 

ne lepődjek meg azon, ha a legváratlanabb pillanatban egyszer csak elsírom magam.

A nagypapája mellett testvérétől, majd két nagymamájától is örök búcsút kellett vennie, közben véget ért a házassága is, amin érzelmileg már túltette magát. Leginkább az fáj neki, hogy bár sok időt tölt Medox és Nina társaságában, mégsem lehet összehasonlítani azzal, amikor még családként éltek együtt.
– A gyerekeimet már soha nem kaphatom vissza úgy, ahogyan korábban éltünk. Tehát amikor azt mondom, hogy valószínűleg már soha nem leszek boldog, akkor erre gondolok… – zárta gondolatait Csuti, akinek életében a legörömtelibb pillanatokat a gyermekeivel töltött idő adja.
 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713571812
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713571812
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713571812
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713571812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145447_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109901_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szomorú: nem vált valóra Diana hercegné utolsó kívánsága

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt