Támadások

Tóth Andi megtörte a csendet: Bármit csinálok, gyűlöletet kapok

Létrehozva: 2022.11.08.

Megtörte a csendet Tóth Andi. A Borssal kivételt tett és nyilatkozott arról, milyen megpróbáltatásokkal kellett megküzdenie az elmúlt időszakban, mióta drogbotrányba keverték. Azzal vádolták meg, ő volt az, akit rendőri kísérettel vittek el a mentők kórházba, bérelt lakásából, mert rosszul lett a vérében talált kokaintól és magában is kárt akart tenni. Az énekesnő azóta elutasította a sajtó megkeresését.

Tóth Andi, úgy tűnik, semmit nem tud jól csinálni. Bejelentették a TV2-nél, hogy a következő adásban a Dancing with the Stars színpadára visszatérnek a korábbi dobogósok, de az ő neve nem volt a felsoroltak között. 

Tóth Andi mindenkit lenyűgöz majd a döntőben
Sokakat meglepett, hogy Andi nem lesz ott a táncos műsorban  Fotó: Knap Zoltán

Több sem kellett, a követők egyből kitalálták, hogy biztos ismét valami botrány öleli körül az énekesnőt, de Andi megtörte a csendet és a Borsnak exkluzív interjút adott. Elmondta; nincs miért aggódni.

„Magam miatt megyek vissza”

Nyilvánvaló, hogy ha nem tudok elmenni, akkor egyből mindenki arra gondol, hogy „már megint mit csinált Tóth Andi”… Hát elmondom. Forgatok. Reggel 5-től estig bent vagyok a stúdióban és dolgozom – kezdte a Borsnak az énekesnő, aki elmondta, nem kell aggódni, látják majd még táncolni. 

Nagyon dühös voltam, amikor kiderült, hogy nem tudok menni ezen a hétvégén, de a döntőben esküszöm, olyat fogok táncolni Andrei-jel, hogy mindenkinek keresztbe áll tőle a szeme. 

De félreértés ne essék. Nem azért megyek vissza, hogy másoknak megmutassam, mi van velem. Csakis magam miatt. Imádom ezt a műsort, a zenét, a táncot. Egyedül ezek motiválnak, a gyűlölködés nem, azt úgyis kapom, bármit is csináljak – nyilatkozta kollégánknak Tóth Andi higgadtan, aki úgy érzi, mindig lesz egy réteg, akinek nem tetszik a munkássága vagy a viselkedése.

20210714 Budapest
Dancing with the Stars második évadjának versenyzői bemutatkozása.
Fotó: Máté Krisztián (MK) 
Ripost
képen: Tóth Andi énekesnő és Andrei Mangra táncos
A második évadot ők az énekesnő és Andrei Mangra nyerte meg  Fotó: Máté Krisztián

„Nem tudom, mivel érdemeltem ezt ki”

Bármit csinálok, az nem jó. De kérdem én… miért követnek ennyien és miért érdeklek ennyi embert, ha utálnak? Kicsit visszás, nem? 

Úgy gondolom, hogy jelenleg én vagyok a legmegosztóbb ebben az országban, pedig nem tudom, hogy mivel érdemeltem ezt ki. 

Élem az életemet. Kiderült, hogy nem megyek ezen a hétvégén a Dancingre, és egyből már arra gondoltak, hogy biztosan a rendőrségen ülök. Nonszensz. Azzal indokolják, hogy nem posztolok semmit az Instára. Hát dolgozom… mit várnak még tőlem? Legközelebb tegyem ki a munkabeosztásomat is? Nevetségesnek tartom ezt a hozzáállást – nevetett Andi, aki mindenesetre elárulta, hogy vannak pillanatok, amikor őt is rossz időpontban tudják elkapni a negatív vélemények.

„Borzasztó időszak ez nekem”

Nem szokott foglalkoztatni, ki mit gondol, ír, mond rólam, de nyilván vannak pillanatok, amikor mégis szíven tudja ütni az embert egy-két vélemény. Senki sem örül annak, ha rosszat mondanak róla, de úgy érzem, hogy ez most nekem egy pláne borzasztó időszak ebből a szempontból. Mióta összehoztak ezzel a botránnyal, én vagyok a közellenség. Ha elmegyek énekelni, azért, ha táncolni, azért, ha nem teszem ezeket, akkor meg azért – tette hozzá.

Anditól természetesen megkérdeztük azt is, hogy mint pályatárs is, számíthat-e kedvese, Marics Peti segítségére, de nevetve mondta, hogy ő is nyilván kap negatív kommentet, de azt a gyűlöletcunamit, ami az ő levelesládájában leledzik, azt elképzelni sem lehet. Mindenesetre az már biztos, hogy nem marad el a várva várt visszatérés, Tóth Andi szétszedi majd a színpadot a Dancing with the Stars utolsó élő adásában.

Az a baj, hogy teljesen mindegy, hogy milyen táncot lejtek majd. Úgyis találnak majd az emberek okot arra, hogy szétszedjenek. Ilyen ez a szakma, meg ez az ország. A magyar embernek egyedül a botrány kell – zárta mondandóját a fiatal énekesnő. 

https://cdn.borsonline.hu/2022/11/4cWZPJqB3m1_wkq_BCPd0sccL9-61kriEh3G8ACUMyA/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EzNjc3OGEwMDFhNzQ4ODQ5NWRlYTQ1YThmMWVkOGEw.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Egymásnak ugrottak Tóth Andi rajongói: Bárki kéri, hogy mutogasd a sz**os bugyidat?!

Forronganak az indulatok az énekesnő posztjai alatt.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713585310
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713585310
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713585310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713585310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában