Október 28. óta lázban tartja az egész országot, hogy ki lehet az a magyar híres énekesnő, akit rendőri kísérettel vittek el a mentők kórházba, bérelt lakásából, mert rosszul lett a vérében talált kokaintól. A Bors információi szerint ráadásul nem csak bedrogozott, de magában is kárt akart tenni a lakásából elvitt előadó.
Talán nem véletlen, hogy a hír megjelenése után szinte rögtön Tóth Andi neve merült fel. Az internet népe azóta is találgat és bizony több dolog is gyanús lett a nyomozgató kommentelőknek.
A gyönyörű énekesnőről köztudott, hiszen saját maga beszélt arról korábban, hogy vannak lelkileg nehéz időszakai, küzdött depresszióval. Ráadásul a botrány kirobbanása után nem posztolt rögtön fröcsögő videót, ahogy szokott, ha olyannal vádolják, ami szerinte nem igaz.
A követők azt is észrevették, hogy az eset óta régebbi képeket posztol ő, vagy a menedzsere, aki azóta szintén hallgat. Az újabb képeken pedig sosem látszik a karja.
Szombat este pedig Lékai-Kiss Ramóna és Stohl András a Dancing with the Stars végén sorolták a visszatérő sztárvendégeket, a videó utolsó percében hallható: Nagy Réka, Kozma Dominik, Kinizsi Ottó, Kamarás Iván és az új Nagy Ő, Árpa Attila állnak csak színpadra a következő élő adásban. Pedig a tavalyi győztes Tóth Andi volt Andrei Mangrával, aki ráadásul a botrány után nyilvánosan üzent, hogy továbbra is ugyanúgy kedveli…
S ha ez nem lenne elég, az élő adás stúdiójában az énekesnő párja, Marics Peti egyedül jelent meg…
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.