Celeb

Kopasz lett Schmuck Andor és felesége – megdöbbentő fotó

Bors

Létrehozva: 2021.03.16.

Egy ártalmatlannak indult hajfestés és vágás áldozata lett Schumck Andor felesége, aki végül az egész hajkoronáját elveszítette. Andor a Borsnak mesélt arról, hogy Eszter hogyan szenvedte el a dupla balesetet egyszer fodrásza miatt, másodszor pedig miatta.

Forrás: Bors archív

Schmuck Andor felesége, Eszter még jóval a karantén előtt látogatta meg a fodrászát. Csak egy hajfrissítésre ugrott el a szépségszalonba, azonban rosszul sült el a dolog.

Fodrászbaleset áldozata lett

– A balszerencsés nap eleje úgy kezdődött, hogy Eszter haját leégette a fodrász. Miután hazajött, úgy döntött, nem nézni az eredmény, inkább rövidebbre vágatja. Nem akart vállig érőt, az neki nem tetszett, így azt kérte tőlem, vágjam le neki nagyon rövidre. Nos, neki is láttam, a hajának, de nem figyeltem, hogy milyen méretre van állítva a hajvágógép – magyarázta a kínos történteket Andor, aki voltaképpen ekkor követte el felesége ellen a második merényletet, hiszen általa lett kopasz.

Nyáron karácsonyoznak

– December első hetében megbeszéltük a családdal, hogy nem karácsonyozunk együtt addig, amíg senki nem tud úgy leülni az asztalhoz, hogy ne féljen. Nem láttuk értelmét annak, hogy feszengve töltsük el egy ilyen meghitt ünnepet. Reményeink szerint május elsején vagy júniusban karácsonyozunk – árulta el Andor.

Figyelmetlen férj

– Amikor belenyírtam, láttuk, hogy a nullás fokozatra volt állítva. Már nem volt visszaút, le kellett nyírni teljesen nullásra az egész haját. Mi közben nagyon sokat nevettünk, hisz nem sűrűn fordul ilyen elő az emberrel – mesélte Andor, aki komolyan vette a házassági fogadalmát, vagyis hogy jóban-rosszban követi a feleségét, így miután meglátta, hogy mit tett Eszter hajával, magát sem kímélte. Úgy volt vele, ha már neki kopasz lett a „frizurája”, nem hagyja cserben imádott nejét. 

– Már nekem is éppen megfelelő hosszúságú volt és mondtam, ha te is, akkor én is. Lenyírtuk az én hajam is – mesélte Andor a Borsnak, aki szerint több előnye is van annak, hogy összevesztek az ollóval, vagyis inkább a hajvágógéppel.

– Jelenleg a korlátozások miatt nem tudunk fodrászhoz menni, és amire visszanő a hajunk, reméljük nyitva lesznek a szalonok, így nem kell majd tolakodni a fodrásznál. Ráadásul biztosan sokat spórolunk, nem utolsó sorban pedig most már biztosan nem kapunk hajba – mondta nevetve Schmuck Andor, aki feleségét még kopaszon is gyönyörűnek tartja. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713492018
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713492018
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713492018
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713492018
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók