Celeb

Meghallgattuk a Dal 2021 versenyzőit – ők a Bors személyes kedvencei

K. K.

Létrehozva: 2021.01.26.

A Bors meghallgatta a Dal 2021 indulóit. Kiválasztottuk a kedvenceinket.

Január 30-án debütál a Duna TV-n a Dal 2021, amely minden eddignél izgalmasabb zenei produkciókat fog felsorakoztatni. A sokszínű mezőnyben olyan népszerű előadók lépnek majd fel, mint Radics Gigi, Kállay Saunders András vagy éppen a kilencvenes évek nagy sztárja, a Jazz+Az egykori énekesnője, Kozma Orsi. 

A 10. alkalommal induló dalválasztóban idén is négy szakmai kiválóság véleményezi a dalokat, köztük olyanok is, akik az előző szériák sikereihez is nagyban hozzájárultak. A Beatrice frontembere, Nagy Feró már harmadik alkalommal foglal helyet a zsűriben, de a Napóleon Boulevard énekesnője, Vincze Lilla és a Magna Cum Laude alapítója, Mező Misi is rutinos ítésznek számít. A negyedik, újonnan csatlakozó zsűritag, az Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész, a Rackajam frontembere, Ferenczi György szerint az akusztikus dalokban tudnak leginkább érvényesülni az énekesek, hisz ebben a verzióban derül ki a leginkább, hogy miről is szól a dal.

Noha a Dal 2021 nyertesére még várnunk kell, de lássuk a Bors kedvenc öt előadóját! Figyelem, szubjektív lista következik, kommentben várjuk olvasóink kedvenceit!

1: Radics Gigi - Egy vagy velem

2: anevemandras (Kállay Saunders András) - Hazaérek majd

3: Kozma Orsi - Változik a világ

4: Veréb Tomi - Miénk volt a világ

5: Nagy Adri - Hol voltál

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142856_auto_resized.jpg
origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713509412
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142256_auto_resized.jpg
life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713509412
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713509412
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713509412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók