
Kozma Orsi 1976. október 2-án született Budapesten, Kozma Orsolya néven.
Édesapja ifj. dr. Kozma Pál szőlőnemesítő, aki a pécsi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet munkatársaként is tevékenykedett. A hivatása szeretetét Orsi nagypapájától örökölte, aki ugyancsak szőlőnemesítő, kertészmérnök és ampelológus volt, valamint a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjaként is ismert volt.
Anyai nagyapja Harkányi Ödön színész volt, aki sajnos nem lett Orsi életének része.
Orsi szülei elváltak, édesanyja és nagymamája nevelte fel, 6 féltestvére közül ő a legidősebb. Gyermekként édesapjával mondhatni egyáltalán nem tartotta a kapcsolatot, újbóli találkozásukra a Jazz+az búcsúturnén került sor.
Egészen fiatal volt, amikor felfigyeltek a tehetségére, gyermekként a Magyar Rádió Gyermekkórusában énekelt, emellett mesemondó és szavalóversenyekre járt, ahonnan rendszerint szép eredményekkel tért haza.
A gimnáziumi tanulmányait a budapesti Szent László Gimnáziumban kezdte meg, ekkoriban lett tagja a Szűzriadó zenekarnak.
A zene mellett a színészet felé is húzta a szíve, ezért az érettségit követően Toldy Mária Musical stúdiójának növendékeként tanult színészmesterséget 2 éven át.
2010 augusztusában Benedek Tamás oltár elé vezette az énekesnőt. Kozma Orsi férje többek között a Magna Cum Laude alapítója a Neo, az Animal Cannibals, valamint a Groovehouse együttes dobosaként vált ismertté.
2013 július 23-án megszülettek Kozma Orsi ikerlányai, Annának és Sárának.
Amikor a várandóssággal kapcsolatos érzéseiről nyilatkozott elárulta, leverte a víz, amikor az orvostól megtudta, hogy két gyermeket hord a szíve alatt.
Kozma Orsit a közönség először a Valahol Európában című előadásban láthatta.
Később A dzsungel könyve, majd a Koldusopera című előadásokban kapott szerepet és olyan nagy színész legendákkal állhatott egy színpadon, mint amilyen Molnár Piroska, Bodrogi Gyula vagy Hegedűs D. Géza.
Zenei karrierje a gimnáziumi évei alatt indult el, amikor a Szűzriadó, majd a Kimnowak együttes tagja lett.
Az 1999-ben megjelent Kalózok című magyar filmben szerepet kapott.
Országos ismertségre a Jazz+Az formáció egyik tagjaként tett szert.
2000-től a Cotton Club Singersben énekelt.
2005-ben úgy döntött, elindítja szólókarrierjét, első albuma Egy szó címmel jelent meg.
2007-ben az énekesnő feltűnt a Tűzvonalban sorozatban is.
2009-ben a TÁP Színház Űrzrínyiász című előadásában játszott.
2007-ben kivált a Cotton Club Singers-ből.
2007 májusában megjelent második szólóalbuma Az igazi szerep címmel.
2008-ban megalakult a Kozma Orsi Quartet.
2008 decemberében megjelent a Hide and Seek című albumuk, amely Fonogram-díj jelölést kapott.
2010. október 6-án a Hide and Seek megjelent Japánban is.
2011 decemberétől az énekesnő a Lounge Rádióban Spontán címmel saját kulturális-beszélgetős műsort vezetett.
2022-ben Változik a világ című albumával örvendeztette meg a közönségét.
Fame - Serena
Valahol Európában - Éva
A dzsungel könyve - Túna
Égésföld
Űrzrínyiász
Koldusopera
Kalózok
Tűzvonalban
2005 - Kozma Orsi - Egy szó
2007 - Kozma Orsi - Az igazi szerep
2008 - Kozma Orsi Quartet - Hide and Seek
2010 - Kozma Orsi Quartet - Embrace
2013 - Kozma Orsi - Vulkán
2014 - Kozma Orsi Quartet - Soulprints
2017 - Kozma Orsi - Vízjel
2020 - Kozma Orsi - Advent
2022 - Változik a világ
1998 - Kalózok
1999 - Egynek jó
2003 - Koncert + Story
2000 - 2×2
2001 - 2×2 remix album
2002 - Sinatra Live 1-2.
2003 - Spirit of Sinatra (DVD)
2003 - Best of CCS
2004 - Luxury
2006 - Abba Jazz
1997 - A miniszter félrelép
2007 - Kis Vuk
1999 - Nem tudod elvenni a kedvem... (Keresztes Ildikó)
2005 - Momentary Fame (9:30)
2006 - T12enkettő (Presser Gábor)
2006 - Forradalom Rt. (Kowalsky meg a Vega)
2007 - Gyémánt (Kimnowak)
2007 - Best of (Tereskova)
2009 - Weep (eat me!)
1999 - Arany Zsiráf díj - Legjobb zenekar
2004 - Cotton Club Singers: Sinatra Aranylemez
2009 - Jazzy dalverseny - különdíj
2010 - Fringe-szakmai díj - Kozma Orsi Quartet
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.