Celeb

Pásztor Erzsi: Megéltem egy háborút, hasonló volt a félelem most is - Videó

Bors

Létrehozva: 2020.10.14.

A színésznő bizonyos szempontból nehezen élte meg a karantént, de két évvel ezelőtti betegsége miatt még ebben is igyekezett meglátni a jót. Számára minden perc ajándék, még a legnehezebb időszakokban is.

Forrás: Bors

Elképesztő erőről tett tanúbizonyságot Pásztor Erzsi, aki két évvel ezelőtt egy borzalmas betegséggel nézett farkasszemet. A színésznő azóta minden percet ajándékként él meg.

Két évvel ezelőtt egy borzalmas betegségen estem át, azóta másképp látom a világot. Ott feküdtem félhalottan az ágyban, nem szeretek rá emlékezni, de azóta nekem nem minden nap, hanem minden perc ajándék! – árulta el a gyémánt diplomás színművész, aki a karantén időszakot is igyekezett a lehető legkönnyedebben átvészelni. Minden hétre más különleges rutint talált ki, hogy dolgosan teljenek a napjai és a gondolatait is elterelje a vírusról.

– Közel öt hónap volt számomra ez a leállás, de bizonyos szempontból jól elvoltam. Egy darabig azt játszottam, hogy felöltöztem, mintha indulnék valahova, felsütöttem a hajamat, majd tálcára tettem a pompás reggelimet és úgy fogyasztottam el, mintha csak egy szálloda teraszán lennék. Egy hét után ezt meguntam, így jött az, hogy színházba készülök. Felvettem olyan ruhadarabjaimat, amik talán még sosem voltak rajtam. Persze nem mentem sehova, egy percre se hagytam el az otthonomat, csak a készülődésre koncentráltam, mert nem akartam elhagyni magamat. Aztán elővettem az eddigi darabokat is, megnéztem mire emlékszem még. Egész jól teljesítettem, 84 évesen a nappali közepén, papucsban szavaltam Gertrudis szerepét a Bánk bánból. Így telt az idő– emlékezett vissza Pásztor Erzsi, akinek azért voltak mélypontjai is ebben az időszakban.

– Persze, nálam is voltak hullámvölgyek. Megéltem egy háborút, hasonló volt a félelem most is, csak épp egy láthatatlan „ellenségtől”, a vírustól. Aggódtam a gyerekeim, az unokáim miatt, hogy mi lesz velük. Míg én olyan voltam, mint egy ketrecbe zárt oroszlán, igyekeztem másokat felvidítani telefonon. Ha bánatom van, csak kisírom magam, aztán megy minden tovább – mondta végtelen életigenléssel a Sláger Kult műsorvezetőjének, Szani Rolandnak Pásztor Erzsi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196010_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715110812
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195752_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem hiszed el, mivel lepte meg magyar szerelmét a világhírű dj - Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195027_auto_resized.jpg
ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715110812
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715110812
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715110812
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715110812
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/IUTEOoNLMrEJGlpI8euRji7EKnN_A7gI0Vc31pYogNA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EyZDQ3MzAzZGJkMDQ2NThiYzUxZGU5NjQ1Mzc1NDgz.jpg
Gyermekáldás

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"