Százhúsz tojást pingál ki húsvétra Oszter Alexandra

Százhúsz tojást pingál ki húsvétra Oszter Alexandra

kreatív
PUBLIKÁLÁS: 2019. április 15. 11:00
Zs.V. 

A színház mellett a festésben is tehetséges Oszter Alexandra. Húsvét alkalmából gyönyörű, kézzel festett tojásokat készít, amelyek különlegessége, hogy mindegyik egyedi. Portrén kívül szinte bármi megjelenhet az ünnepi tojásokon a megrendelő kívánsága szerint. Madarak, virá­gok, szarvasok és vaddisznók is visszaköszönhetnek, sőt valaki a házi kedvence képmásával díszített tojást kért. Ahogy a remekművek, úgy maguk az alapanyagok sem hétköznapiak.

– Kifújt és fertőtlenített lúdtojásokra festek, mivel ezek nagyon szép fehérek és nagyobbak is, mint egy hagyományos tyúktojás. Így sokkal szebbek rajta a minták. De strucctojást is díszítettem már – meséli Oszter Alexandra. – Festéshez nem a hagyományos temperát használom, hanem egy különleges akrilt, aminek meglehetősen borsos az ára. Ezzel sokkal szebben lehet dolgozni, a színkeverések is élénkebben köszönnek vissza a tojásról. Az ecsetek és egyéb eszközök sem olcsók, de nekem megéri megvenni őket – mondta a színésznő. A remekművek igen aprólékosak, így nem csoda, hogy egy tojás körülbelül egy órán át készül. Mivel tollal, szabad kézzel rajzolja fel a mintákat, nincs lehetőség hibázni, de már benne van a rutin a kezében.

– Egyhuzamban hat órán át tudok a tojásokkal foglalkozni, utána már kell egy kis szünet. Szívesen csinálom, mert teljesen kikapcsol az alkotás. Közben zenéket, előadásokat hallgatok, és teljesen megszűnik a külvilág – magyarázza Alexandra, aki húsvét elmúltával sem áll le a festéssel. – Az ünnep után a gyerekek szobáinak falára koncentrálok majd, olyan képeket szeretnék készíteni, amelyekben gyönyörködhetnek a srácok. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.