Akkora kereslet pedig végképp nincsen, hogy évente húsz-harminc új előadóval bővüljön a kínálat. A 2014-es adatok az ő sejtésüket igazolják.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság nyilvánossá tette, hogy mely előadók dalait játszották legtöbbet a rádiók az elmúlt évben. Az eredmény meglepő: a legtöbbször leadott tíz dal kilenc előadóhoz csatolható, közülük hatan valamelyik tehetségkutató felfedezettjei.
Az első helyen Dér Heni végzett, régi motorosként pedig csak a Magna Cum Laude jutott be – a tizedik helyre.
– Természetesen nagyon örülünk és büszkék vagyunk a szerzőtársaimmal arra, hogy az Ég veled! című szám ilyen sikeres lett. Ennek azonban szerintem semmi köze ahhoz, hogy sok évvel ezelőtt a Megasztárban ismert meg az ország. Mindig hálás leszek ennek a műsornak, de ha azóta nem fejlődtem volna, és nem találtam volna meg a saját stílusomat, arculatomat, nem sokat számítana, hogy egykor megasztáros voltam – mondta el Heni, aki mögött a Honeybeast, Mohamed Fatima, Rúzsa Magdi, Takács Nikolas, ByeAlex, Janicsák Veca, ismét Rúzsa Magdi, majd Vastag Csaba és a Magna Cum Laude áll.
A negyvenéves fennállását ünneplő Edda frontembere, Pataky Attila szerint a rádiók lejátszási listája nem tükrözi az előadók népszerűségét.
– Manapság már minden manipulált. Semmi köze a valósághoz annak, hogy a tehetségkutatósok vannak a játszási lista élén. Szerintem nem ennyire népszerűek a valóságban. Az én boldogságom nem ettől függ, nekünk rengeteg koncertünk van – mondta a Borsnak Pataky.
A lassan húszéves Hooligansről bátran ki lehet jelenti, hogy hazánk legnépszerűbb pop-rock zenekara, mégis lecsúszott a listáról, pedig volt, hogy a győztesek között állt.
– Szerintem tehetségesek, ezért nem bánt engem a dolog. Nekünk szerencsénk van, mert a Hooligansnek nagyon erős a rajongótábora. Megszámlálhatatlanul sok bulit adunk. Bár tény, hogy annyi ilyesfajta műsor kerül képernyőre, amennyit a piac nem bír el – tette hozzá Kiss Endi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.