Playback? Csalással vádolják A Dal stábját

Spoon
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 10. 04:00
A Spoon együttes fellépésekor jól látható volt, hogy a frontember mikrofonja nincs bekapcsolva, a hangja mégis szólt.
T. T.

Kemény vita alakult ki A Dal elődöntőjéből továbbjutó Spoon zenekar körül. A fiúbanda szinte tökéletesen adta elő a Keep marching on című dalt, ám az utolsó tíz másodpercben furcsa dolog történt. Az énekes, Grósz Márton elvétette a szöveget, mást énekelt, mint amit hallani lehetett, amiből sokan arra következtetnek, hogy nem szólt a mikrofonja. Azaz nem csak a zene, hanem az ének is playback, tátogás volt. Ez azonban súlyos szabályszegés volna a hazai Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőjében, hiszen szabály, hogy az előadók élőben énekeljenek.

– A dalfesztivál alapszabálya, hogy csak élő emberi hang szólalhat meg a színpadon – nyilatkozta a Borsnak korábban az MTVA sajtóosztá­lyának alkalmazottja. Most pedig azt hangsúlyozták: nem történt csalás. – A Dalban élőben énekelnek az előadók – mondta a munkatárs. – Ezen kívül a zenei producer ellenőriz minden zenei alapot, hogy ne legyen rajta emberi hang. Marci rosszul léphetett be.

A Bors felkeresett két, a témában jártas szakembert is, aki látta a produkciót:

– Egy gyanúsan kristálytiszta dalt hallhattunk, ahol még a fütyülés is tökéletes volt – nyilatkozta Szigeti Ferenc, a Karthago együttes alapítója. – 36 éve vagyok a szakmában, de ilyen ügyesen még a profi énekesek sem tudnak előadni egy ilyen nótát. Nem állítom 100 százalékra, hogy playback volt, de nagyon gyanús. A tátogásnál előfordul, hogy az előadó hamarabb belekezd a szövegbe, ám Márton nem ezt a tipikus hibát követte el. Meglepve tapasztaltuk, hogy a dal 2 perc 50 másodpercénél teljesen más szöveget énekelt, mint amit hallhattunk. Lehet, hogy valamiért mást is akart énekelni, vagy csak motyogott valamit, netán káromkodott, miután a fülese elmozdult. Mindenesetre a motyogás nem, ám az ének hallható volt – magyarázta a szakember, akinek véleményét más, a szakmában rutinos hangmérnök-zenész is megerősítette.

– Gyanús, hogy playbackelnek a srácok. Az énekes motyogását bizonyára a térmikrofonok rögzítették, hiszen, ha működött volna a sajátja, ugyanolyan kristálytisztán hallhattuk volna a bakit is, mint az utána következő éneket.

Grósz Márton sajátos módon reagált a zenészek megjegyzéseire:

– Az említett résznél valóban rosszul léptem be, de utána egyből folytattam a vokállal együtt. Nagyon nagy elismerés a két, neve elhallgatását kérő zenei szakértőtől, hogy ennyire tetszett nekik az ének és a vokál is. Remélem, kiemelten fognak figyelni minket szombaton a középdöntőben is, azon leszünk, hogy még jobban teljesítsünk, mint az elődöntőben – mondta Marci.

2:50-nél az árulkodó jelenet. 

 

Bunda! – írják a fórumozók

A világhálón számtalan hozzászólás jelent meg a „tátikagyanús” előadással kapcsolatban. Közülük a legtöbb igazságtalanságot emleget. „Felháborítónak tartom, hogy ilyen hibákat vétsenek élő adásban, biztosan bunda!” – írja az egyik fórumozó. „Lehet, hogy csak két másodpercre kapcsolták ki a mikrofonját” – ironizált egy másik.

 

Hibás kódszám a műsorban

Más, különös dolog is történt. A Dal egyik asszisztense a papírokra rossz kódszámokat írt fel. Amikor az adásképen észlelni lehetett a hibát, azonnal intézkedett a stáb, így a műsorvezető, Harsányi Levente megkérte a fellépőket, hogy tegyék le a hibás feliratokat, és ezt Tatár Csilla adásban korrigálta a helyes kódszámra.

A műsor készítői sajnálják ezt az emberi mulasztás okozta hibát, s közölték a Borssal: az élő adás sajátosságaiból adódóan némi kis időbe telik a hibák korrigálása. Ez a hiba szerencsére a végeredményt és a szavazást semmilyen mértékben nem befolyásolta – tették hozzá.

Jegyzetünk itt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.