Vélemény

Vélemény: Szembe

Tóth Béla Endre

Létrehozva: 2015.02.10.

Igenis, ha van egy európai buli, át lehet írni néhány szabályt a mi érdekeink szerint.

Én nem ítélném el a Spoon együttest, ha kiderülne, hogy csak tátogott az énekesük. Sőt!

Mert miről is van szó? Arról, hogy itt eurovíziós bürokraták akarják nekünk megmondani, hogyan énekeljünk. Náluk tilos playbackelni, na és? Attól mi itt még bevezethetjük, hogy nálunk lehessen. Igenis, ha van egy európai buli, át lehet írni néhány szabályt a mi érdekeink szerint.

Az eurólottó ránk vonatkozó szabályain is változtathatnánk. A nyerő számokat nálunk, magyaroknál néhány nappal hamarabb nyilvánosságra hoznák, mint Nyugaton. Ők tudják meg pénteken, de mi már hétfőn. Vagy éppen, ha Brüsszelből a közös energiapolitikában napenergiát erőltetnének ránk, igenis, mi itt atomerőművet újíthassunk fel.

De még helyesebb volna, ha az európai utak szabályaihoz is valami sajátossággal igazodnánk. Visszatérnénk régi jó bal oldali közlekedéshez. És nem úgy, mint az angolok, akik, ha a kontinensre jönnek, átbénáznak a jobb oldalra. Nem, mi nem hajolnánk meg. Ausztria útjain is a többiek ellenében hajtanánk.

És mondhatnánk, amit a viccbeli sofőr az autós hírekre: „Mi az, hogy csak egy őrült jön szembe? Mind!”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143678_auto_resized.jpg
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713562810
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713562810
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713562810
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713562810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek